Az időközi választások és a kétharmad

2014. november 07. 10:20

A kétharmados többséget önmagában a novemberi első időközi választás eredménye bizonyosan nem tudja befolyásolni.

2014. november 07. 10:20
Orbán Balázs
Orbán Balázs
Századvég

„A 2014-es áprilisi országgyűlési választások eredményeként megalakult új Országgyűlés létszáma az Alaptörvény rendelkezése alapján immár 199 fő. A magyar parlament a döntéseit jellemzően a jelen lévő országgyűlési képviselők többségének szavazatával hozza meg (relatív többség). A magyar alkotmányos berendezkedésben azonban vannak olyan országgyűlési döntések is, amelyek meghozatalához magasabb számú országgyűlési képviselő támogatása szükséges. Így például miniszterelnököt csak az összes képviselő több mint felének támogatásával választhatnak a képviselők (abszolút többség). Vannak olyan döntések is, amelyhez ennél is magasabb szavazatarány szükséges. Jelentőségüket és számosságukat tekintve ezek közül is kiemelkednek a »kétharmados döntések«: Az Alaptörvényben meghatározott tárgykörben elfogadott úgynevezett sarkalatos törvények módosításához mindig a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges (jelen lévő kétharmad). Az Alaptörvény módosításához és egyes közjogi tisztségviselők megválasztásához még ennél is magasabb szavazatszám, az összes országgyűlési képviselő kétharmadának támogatása szükséges (összes kétharmad).

Az abszolút többséghez és az összes kétharmadhoz szükséges szavazatszámot úgy számoljuk ki, hogy az éppen aktuálisan (!) mandátummal rendelkező valamennyi országgyűlési képviselőt tekintjük az összes képviselőnek. Az összes képviselő létszáma
tehát az Országgyűlésben nem minden esetben 199. Például lemondás vagy haláleset bekövetkeztekor az összes képviselő létszáma a mandátum betöltéséig 199 alá csökken, és a szükséges szavazatarányhoz rögzített szavazatszámok is ennek
megfelelően változnak.

Az áprilisi választásokat követően a kormányt alakító pártszövetség a 199 mandátumból 133-at tudhatott magáénak. Ez a mandátumszám éppen az összes képviselő kétharmadát jelentette. Jelen pillanatban azonban a mandátumok megüresedésének következtében 197 képviselő maradt az Országgyűlésben, akik közül 132 fő tartozik a kormánypárti frakciókhoz. Így az összes képviselő kétharmada jelen pillanatban is biztosított – valamennyi kormánypárti képviselő szavazatleadása esetén.

A közeljövőben két időközi országgyűlési választásra is sor fog kerülni, egy ellenzéki frakcióhoz tartozó képviselő halála illetve egy kormánypárti frakcióhoz tartozó képviselő lemondása miatt. Ezeket a mandátumokat időközi választások révén kell feltölteni, mivel nem listás, hanem egyéni körzetben megszerzett képviselői helyekről van szó.

Az első időközi országgyűlési választásra november 23-án került sor Budapesten, a másodikra pedig egy későbbi időpontban Veszprémben. Ha ismét az ellenzék győzedelmeskedik a november 23-án megtartandó időközi választáson, a kormánypártoknak a 198-ra bővülő összes képviselői számból továbbra is 132 képviselőjük marad. Ez éppen továbbra is kétharmados többséget jelent – ha valamennyi kormánypárti képviselő leadja szavazatát.

A kétharmados többséget tehát önmagában a novemberi első időközi választás eredménye bizonyosan nem tudja befolyásolni. Ha mindkét időközi választás eredménye megegyezik az áprilisival – vagyis a budapesti körzetet az ellenzék, míg a veszprémit a kormányoldal nyeri –, szintén nem változik mandátumarány, így a kétharmados többség továbbra is biztosított. Ha viszont a budapesti választókerületet a kormánypártok meg tudják hódítani, a kétharmados többség erősödik, illetőleg stabilizálódik. Az összes képviselő kétharmadára vonatkozó, alkotmánymódosító hatalmat biztosító kétharmados többség végülis csak abban az esetben forog veszélyben, ha a kormánypártok a küszöbön álló mindkét időközi országgyűlési választást elveszítik.

Budapest, 2014. november 6.

Orbán Balázs”

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2015. december 22. 01:49
A mostani kormány felfogása szerint a demokrácia abból áll, hogy az emberek csak arra valók, hogy négyévente elmenjenek szavazni és bedobják a cédulát. Utána csönd, s ők azt csinálnak, amit akarnak. Egypártrendszerű logikában gondolkodnak, bár kényszerűen tudomásul veszik, hogy több párt van Magyarországon. De az emberek nem szavazógépek, akik négyévente egyszer szívességet tesznek a politikusoknak. Az elmúlt hetek sztrájkjai olyan érzést, üzenetet és bátorítást jelentenek, hogy az emberek nem hajlandóak tudomásul venni és tiltakoznak az ellen, ami körülöttük történik. Magyarország ma a kezelhetetlenség irányába halad, lassan nincsenek olyan politikai erők, akik garantálni tudnák, hogy az események az alkotmányosság medrében maradnak. Indokoltnak tűnik a kérdés, hogy a mai helyzetben van-e értelme sokat foglalkozni egy elfogyóban lévő, szélsőséges programot képviselő törpepárttal. Szerintem nincs." - Orbán Viktor, 2007.12.03.
gudmen
2015. december 22. 01:49
maszop-fidesz tandem leirta magát...pont 20 éve szivják a vérünket...a hálozat jol kitalálta ezt a rendszert...nem csoda, hogy nullához konvergál a politikusbünözés...oriási "szerencsénk" van a vezetöinkkel..gyurcsánytol kezdve lázárig..hagyo mikin és habony árpin át.. vitya 88-ban belsökörös komenyista minisztérium vezetöképzöjében vezetö pozicioba helyezik az efftársak..90-töl vadliberál...majd elbukja a választásokat az mdf..a hálozat jobbra tolja..és 97-98-tol kezdödik az álnemzeti keresztény korszak...gyomor kell hozzá no.. nem véletlen, hogy keller és budai sem talált egy bünöst az ellenség soraiban... jöjjön aki még nem sározodott be..ki-ki izlése szerint válasszon...lmp, jobbik, Ángyán Jozsef TESZ-e...vagy egy alakulo civil kezdeményezés.. soha többet voksot a fidesz-mszp maffiának!!!
MOPO3OB
2015. július 16. 18:59
A remény hal meg utoljára.
MOPO3OB
2015. július 16. 18:59
Esélyes, hogy a veszprémi mellett az újpesti körzetet is megszerzi a Fidesz. Már tavasszal is inkább Kiss Péter személyének szólt a győzelem és nem az összefosás pártjainak. Most KGB-s múltja botrányba gabalyodott az MSZP-s jelölt, akik a másik két ballib latorpárt nem is támogat. Újpesten simán nyerte a Fidesz az önkormányzati választást és Rákospalotán, ahova átnyúlik ez a parlamenti választókörzet is fideszes önkormányzati képviselők vannak többségben DK-s polgármester mellett, aki éppen csak nyert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!