Hatástalanított bomba

2015. január 19. 07:30

Nem volt hiábavaló, akár még életeket is menthetett az a számtalan mentőöv és csomag, amiket az adósok 2010 nyara óta a két Orbán-kabinettől kaptak.

2015. január 19. 07:30
Nánási Tamás
Magyar Nemzet

Tény, hogy az idő és a jelenlegi helyzet egyértelműen igazolta: nem volt hiábavaló, akár még életeket is menthetett az a számtalan mentőöv és csomag, amiket az adósok 2010 nyara óta a két Orbán-kabinettől kaptak. Persze az érintettek szerint lehetett volna több és nagyobb is a beavatkozás, és sokan közülük még a néhány héten belül induló forintosítás sikerében is kételkednek. De ha onnan nézzük a kérdést, hogy most a védett körben senkinek a haja szája sem görbült, érezhetők a többéves folyamat sikerei. Ha máskor nem, most biztosan felrobbant volna a hazai devizabomba. Ám az, hogy nem volt detonáció, bizonyítja: ezt a tömegpusztító fegyvert, ezt az őrületes pénzszivattyút sikerült hatástalanítani.

Ugyanakkor nem mindenkinél, és erről sem szabad elfeledkezni. Közel 380 ezer olyan szerződés van ebben az országban, amelyek tulajdonosai rettegve várják a februári banki értesítést. A szabad felhasználású frankhitelekre nem jutott még energia és pénz. Egyrészt mert van logika abban, hogy először a tető maradjon meg az adósok feje felett, az autó ezzel szemben nem létszükséglet, másrészt ezeknek a kölcsönöknek a többsége már ez év végéig, vagy 2016 utolsó hónapjáig kifut. Mindenesetre tény, hogy rengeteg leleményes eladósodási lehetőség van most is a hazai hitelpiacon. Aki bele akar sétálni a csapdába, az nehezebben, de most is megteheti. Saját magától senkit nem ment meg sem a fair bankokról szóló törvény, sem más intézkedés.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gonda László
2015. január 19. 10:55
A szomorú az, hogy anno 2005-2009 között sem a PSZÁF,sem az MNB, sem a kormány nem akadályozta meg, nem tette meg a kötelességét; nem védte meg a naív devizában félrevezetett forint kölcsönöket fölvevőket, hogy a tözsdére vigyék az otthonaikat! Most pedig e bűnösök, a bankárterroristák nem kapnak semmi féle büntetést. Sőt! Még nekik áll föjjebb, de összekötheti őket a közös-közöny, hiszen döntő többségük antiszemita érzelmeket generálók!
bini
2015. január 19. 10:34
Orbán-Matolcsy-Varga trio 2010 óta minden gáncsoskodás, támadás, fenyegetés ellenére hol fogcsigorgatva, hol pokerarccal ment előre pengeélen táncolva. Tette ezt úgy, hogy a gazdaságot és pénzpiacot se érje nagy veszteség s megmaradjon az az egyensúly ami a társadalmi folyamatoknál is pozitivumokat hozanak. Állták az ütéseket belföldön és nemzetközi globálisan is. Szerintem már az elején tudták a stratégiai lépéseket és nyomultak mindig az adott pillanatnak megfelelően. Sokan nem értették, hogy miért nem rohantak az elején ajtostól a házba (Surányi, Rona jobbik stb) ma már tudjuk, hogy úgy kellett az intézkedéseket meghozni, hogy a 2010- államcsödközeli, költségvetési deficit és devizahitel válsággal egyidőben kellett egy konszolidációs politikát véghezvinni mindhárom területen úgy, hogy a gazdasági nővekedés, a államadoság csökkentés és a költségvetési egyensúly is megmaradjon, s fokozatosan a devizahiteleseket is kivezesék az elviselhetettlen terhek alól. Lehet fanyalogni, de ha valaki az összes körülményt és az elért eredményt nézi akkor belátható, hogy ez egy nagyon bravuros teljesitmény öt év vonatkozásában. Nem véletlen, hogy a nemzetközi gazdasági és pénzügyi körök is rácsodálkoztak a Magyar kormány gazdaságpolitikai teljesitményére. Mivel eddig egy torzitó szemüvegen át inkább politikai megfontolások alapján nézték az Orbán kormányt, s ezért nem látták meg a tényleges intézkedések értelmét és annak hatását. Szerintem azért lassan kezdik levenni a torzitó szemüvegüket és pragmatikusan fognak itélkezni. Gratula a csapatnak.
Nomine
2015. január 19. 08:29
sajnos ott van a probléma, hogy lehet hogy a házat mondjuk megmentették, de a fizethetetlen kocsihitel miatt fog ugrani a ház... szerintem kizárólag az autóhitelesekkel kellen még valamit kezdeni, aki CHF alapon ment nyaralni esetleg lapostévét venni azt nem sajnálom természetesen a cikkirónak igaza van az utolsó sorokban, aki hülye azt nem lehet a saját végzetétől megmenteni állami akarattal sem ezért hülye ugyanis...
KannibálTatárÚr
2015. január 19. 08:27
Azért meg kell mondani, hogy a svajci nemzeti bank azért szüntette meg az eurohoz való kötést, ami 1,2 frank = 1 euro, mert azt hitte, hogy csökkenni és nem emelkedni fog a frank értéke. A bankok is valószinű ezért mentek bele az egyességbe, mert ilyen folytatást vártak. Ha így lett volna, ma igen nagy lenne a felháborodás. Persze, a politikához szerencse is kell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!