Az Országgyűlés érdeklődés hiányában folytatódik

2015. február 16. 16:12

Az országgyűlés márciustól úgy fog ülésezni, hogy csak minden második héten kell szavazni, tehát a kormánypártiaknak ekkor kell határozatképes számban megjelenniük.

2015. február 16. 16:12
Domány András
hvg.hu

„Parlament: azért se járunk be a munkahelyünkre!

Senkinek ne legyen kétsége: erről döntöttek ma a képviselők, kizárólag kormánypárti igenekkel. Az országgyűlés márciustól úgy fog ülésezni, hogy csak minden második héten kell szavazni, tehát a kormánypártiaknak ekkor kell határozatképes számban megjelenniük. Az első hetek hétfőjén elfogadják a kétheti napirendet. Megtartják az interpellációkat – ott dönteni kell a válasz elfogadásáról, bármilyen formális ez a mostani erőviszonyok mellett –, az eddigi egy óra helyett két órában. Lesznek kérdések is. Vita nélkül szavaznak a törvényjavaslatokról, ami átcsúszik keddre is. Utána szerdán és csütörtökön csak viták lesznek, a következő hétfőn pedig a napirend előtti felszólalásokon kívül csak azonnali és »sima« (viszontválasz nélküli) kérdések. E séma szerint, amelytől persze el is térhetnek, a leggyakoribb, heti két napos ülésekhez képest még eggyel több is lesz a napok száma, és a kormány különböző formájú kérdőre vonására nem szánnak kevesebb időt, mint eddig.

Valójában mégis arról van szó, hogy folytatják a parlament eljelentéktelenítését. Ugyanis a kormánypártiak (meg az ellenzékiek, de ez itt kevésbé érdekes, és ők nem is értenek egyet a változtatással) nem csak attól menekülnek meg, hogy minden héten legalább néhány órára teljes létszámban meg kelljen jelenniük elég jól fizető munkahelyükön, hanem attól is, hogy meghallgassák egymást. Ez talán még fontosabb, mint az, hogy nem kell bemenni. Hétfőnként egy idő óta már most is azt játszották, hogy a szavazást elvben közvetlenül megelőző vitát néhány órával korábbra tették, nehogy az amúgyis (minden ciklusban!) sillabusz és vezényszó alapján voksoló többség tagjait megzavarhassák az ellenvélemények, hiszen ők csak magára a szavazásra érkeztek meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2015. február 17. 08:45
Orbanisztán működése...
Peter8811
2015. február 17. 01:24
Na és?
néhai Ch.Pilot
2015. február 16. 23:07
Megszólalt a Domány utcai zsinagóga.
szabadhajdu
2015. február 16. 19:47
Bandi! Haza hívtak, eredj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!