Áder nem eléggé Schmitt

2015. március 17. 15:54

Fütyülnek az államfőre, csakazértis változatlanul szavazták meg újra az egészet, és ezzel arra kényszerítik Ádert, hogy írja alá azt, amivel nem ért egyet.

2015. március 17. 15:54
Domány András
hvg.hu

A politikai vétónak is nevezett visszaküldés azért gyenge eszköz, mert semmire sem kötelezi a parlamentet, a képviselők figyelmen kívül hagyhatják az államfő véleményét. Nos, ez történt kedden is. A köztársasági elnök egyetlen pontot kifogásolt „a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények módosításáról” hozott jogszabályban: azt, hogy egyes kiemelt ügyekben akkor is a kihirdetést, azaz egy iratnak a hatóságnál történt kifüggesztését tekintenék megtörtént értesítésnek, ha az ügyfelet közvetlenül, például postai úton is tájékoztatni kell. Ez az ügyfelek jogvédelmét tekintve nem lényegtelen, de a törvény egészéhez képest mellékes. Az ugyanis azt a folyamatot fejezi be, amelyet egy másik, március 11-én elnöki kifogás nélkül kihirdetett törvény (Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról) tartalmaz, és amely csaknem minden helyi szakhatóságot a megyei kormányhivatalok, ezen keresztül a Lázár János vezette Miniszterelnökség alá rendel. A rendőrségen és az adóhivatalon kívül alig marad valami önállóan, az oktatási, egészségügyi, természetvédelmi, földnyilvántartási és egyéb hatóságokat már nem a szakmailag illetékes minisztériumok irányítják, hanem a kisgömböcként duzzadó központ. Ezt ésszerűsítésnek nevezik, állítólag gyorsítja és egyszerűsíti az ügyintézést, csak azt nem tudni, hogy a szakmai szempontok hogyan érvényesülnek majd.

Nos, ehhez képest igazán mellékes az említett iratkézbesítési szabály, és a Fidesz, ha másért nem, a saját vezető politikusából lett köztársasági elnök iránti tiszteletből simán átírhatná. De nem. Gulyás Gergely, a törvényalkotásért felelős fideszes házalelnök szárazon ezt közli: »Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ... megtárgyalta a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldő átiratában foglalt észrevételeket, és kialakította azokról álláspontját. A bizottság a tárgyalását módosító javaslat benyújtása nélkül zárta le.«

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2015. március 17. 21:24
Gulyásék megüzenték Ádárnak, hogy kapja be a faszt. Elegáns.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!