Talán szóba kellene állni egymással

2015. március 04. 17:50

A rendszerváltozás óta eltelt huszonöt évből tizenhat évig nem volt minősített többségük a kormányon lévőknek. Mégis megszületett a kétharmados törvények és személyi döntések nagy része.

2015. március 04. 17:50
Domány András
hvg.hu

„A rendszerváltozás óta eltelt huszonöt évből tizenhat évig nem volt minősített többségük a kormányon lévőknek. Mégis megszületett a kétharmados törvények és személyi döntések nagy része. Ebből a tizenhat évből tizenkettőt már Rogán is ott töltött: 1998-tól 26 éves pályakezdő kormánypártiként az első Orbán-kormány idején, aztán 2002 és 2010 között ellenzékben. Akkor, ahogy 1990 és 1994 között is, egyszerűen azt történt, hogy a kormánypártok tárgyaltak az ellenzékkel a minősített többséget igénylő ügyekről. Vitatkoztak, alkudoztak és végül kompromisszumokat kötöttek. Ami végleg elfogadhatatlan volt az ellenzék számára, azt kihúzták a javaslatból, más dolgokat „valamit valamiért” alapon áterőltettek, esetleg módosítással. A lényeg az, hogy a dolog működött. A 2010-ben kétharmados többséget szerzett Fidesz szakított ezzel, hamisan azt állítva, hogy a mandátumok nagy többsége mögött a választópolgárok nagy többségének támogatása áll. Pedig még a szavazásban részt vevőknek is csak kis többsége állt ott. Az elmúlt öt évben jórészt felszámolták az egyeztetéseket, mindent erőből vittek át. Majd hirtelen megsértődnek, hogy az ellenzék nem segíti ki őket, amikor egy képviselő hiányzik a többségükhöz. Talán kérték? Beszélgettek erről?

Nem gyakran, de azért a jövőben is szükség lesz kétharmados döntésekre. Ezek többnyire olyanok, hogy nem az összes képviselő minősített többségét írja elő az alaptörvény, csak a jelenlévőkét. Ha a kormánynak szerencséje van, akad majd egy-két távolmaradó ellenzéki, valós vagy kitalált indokkal. De ha egyeztetnek az ellenzékkel, enélkül is megoldást lehet találni. Rogán Antal ehelyett vádaskodik. Lelke rajta.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ellenforradalmár
2015. március 05. 11:55
Veletek nem szabad tárgyalni, mert csak olaj a tűzre. Még agresszívabbakká váltok, azt hiszitek ez már a gyengeség jele.
Lolka-Bolka
2015. március 05. 08:39
akkor vegre be kene fejeznetek a hazudozast ami nektek nem megy mert egy aljas -goreny-fergek vagytok . na meg persze azt a doktrinat is elkellene felejteni . idezem :mindenkivel targyalunk kiveve a nacikkal. akik meg mast gondolnak mint mi azok meg mind nacik-bugris-paraszt-antidemokrata -nemjeropai stb .... szoval a kor bezarul. anyad
moricka13
2015. március 05. 03:18
Valahogy úgy történhetett, mint a rendszerváltáskor: Mesterségesen szerveztek pártokat, élükre tettek kétes alakokat lézengő ritterek. 90 tájékán még lehettek illúziók, de hol van az már? Sajnos, késve, de azért világosodik a magyarok elméje is: Messziről jött és hazai bábozóik jönnek-mennek, de ne hagyjuk, hogy győzzenek rajtunk!
Szúnyog
2015. március 05. 02:25
Ez az a Domány, aki a Magyar Rádióban ontotta oly hosszú időn át a mérget?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!