Alázatos kérelem

2015. március 02. 07:44

Akár üdvözölni is lehetne, hogy az Ab frissen hivatalba lépett elnöke a napokban ismételten javasolta az Ab korábbi hatáskörének a visszaállítását.

2015. március 02. 07:44
Gadó Gábor
Galamus

Tartok tőle, hogy az Alaptörvény betartatására fölesküdött bíró nem tehet ilyen, enyhén szólva is felelőtlen ígéreteket, még akkor sem, ha a cél feltehetőleg a kormányzó többség megnyugtatása volt. Az Ab ugyanis – csakúgy, mint más jogszabályok normakontrollja során – nem mérlegelheti egy alkotmányellenesnek bizonyult adójogszabály megsemmisítése előtt azt, hogy döntésének lesz-e, és ha igen, milyen súlyú pénzügyi-költségvetési következménye. Erről a parlamenti többségnek kell majd elgondolkodnia azt követően, hogy elolvasták az Ab hivatalos közlönyben közzétett határozatát. Ha az alkotmánybírák nem így járnának el, vagyis nem kizárólag az Alaptörvény korrekt alkalmazására (értelmezésére) törekednének, úgy döntéseikkel maguk kérdőjeleznék meg az Ab létjogosultságát. Ebben az esetben pedig a Fidesz-KDNP vezette kormány nem is kockáztatna olyan sokat, ha újra bizalmáról biztosítaná az általa kinevezett alkotmánybírákat.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. március 24. 22:15
Ebben Szerzőnek igaza van. Bár nekem mindegy, de azért az érdekes, hogy a mindenkori ktgvetési szempontok figyelembevételének ÍGÉRETÉVEL könyörög azért az új kliens, ami nélkül a dolog logikája szerint a testületnek AZÓTA nem volt létjogosultsága, hogy a Parlament (konkrétan: Orbán Viktor) korlátozta a döntési lehetőségeit. Ha most ÖNKÉNTESEN korlátozza ugyanezt, akkor a kérés csak a saját - testületi, testület-elnöki - jelentőségének, presztízsének az emelését szolgálja. Ami emberileg érthető, de csak azért kapjon a vállalati portás medveszőr kucsmát, mert gyerekkora óta vágyik rá?
paraklétosz
2017. március 24. 22:14
Állítsák vissza az AB eredeti hatáskörét, azt amikor még jól megvoltunk nélküle.
Zokni
2015. március 17. 17:01
"Boesme alatt az Igazságügyi és RENDÉSZETI Minisztérium államtitkára...PASSZ !" - írja. És ráadásul igaza van. ...Ha ez szempont egyáltalán...
Akitlosz
2015. március 17. 17:01
Az alkotmánybíróság elnöke - mint ahogyan mindenki más is - a saját hatalmának, hatáskörének a növelésében érdekelt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!