És ha tűz lesz, babám?

2015. július 08. 07:44

Sorra hozzák a „gyevibíró-törvényeket”, amelyekben egyes beruházóknak megengednek olyasmit, amit a közönséges halandóknak nem.

2015. július 08. 07:44
Domány András
hvg.hu

Nem vagyok sportrajongó, de ha készülnék megnézni a 2017-es budapesti úszó világbajnokság versenyeit, meggondolnám, hogy az ideiglenes lelátókra üljek-e. Ezek az esemény után lebontandó, összesen 14 000 személyes lelátók ugyanis a július 6-án elfogadott törvény szerint nem minősülnek építménynek, és létesítésük „tűzvédelmi és katasztrófavédelmi feltételeit, valamint az engedélyezési eljárás részletes szabályait az e törvény felhatalmazása alapján megalkotott miniszteri rendelet állapítja meg”.

Valami azt súgja nekem, hogy ezek a feltételek enyhébbek lesznek az általános szabályoknál, különben mi szükség lenne rájuk. Persze, tudom, hogy beugrottunk Mexikó helyett vb-t rendezni, és hat év helyett két év alatt kell elkészülni mindennel. Még azt is el tudom képzelni, hogy a külön szabály csak arra fog vonatkozni: ami mindössze fél évre épül, annak nem kell olyan tartósnak lennie, hogy több évtizedes használatot kibírjon. De félek, hogy az érintettek más enyhítéseket is kilobbiznak, pedig minden nap 14 000 ember életéről és biztonságáról lesz szó. (…)

Egyre több az ilyen kivételezés a kiemelt beruházások fontosságára hivatkozva. Nekem mint laikusnak azonban mindig az jut eszembe: ha azok az engedélyezési és egyéb eljárások, amelyek alól – vagyis a maguk hozta törvények betartása alól – a törvényhozók ilyenkor felmentést adnak, túl lassúak vagy fölöslegesek, akkor meg kellene változtatni vagy el kellene törölni őket. Ha viszont szükségesek, akkor miért lehet pusztán egy építkezés sürgősségére hivatkozva figyelmen kívül hagyni mindet? Elfogadom, hogy most már presztizskérdés az úszó vb megrendezése, és azt is, ha egyes hatósági határidőket (persze nyilván más ügyek kárára) lerövidítenek, de a Dagálynál rögtön fel is kell rúgni a településrendezési és árvízvédelmi szabályokat? Kivághatják azokat a fákat, amelyeket egyébként nem lenne szabad? A máshol engedélyköteles, de itt építési engedély nélkül megengedett munkák biztonságáért ki felel? Ha máskor értelme van annak, hogy egy miniszter hagyja jóvá a közbeszerzési szerződéseket (nem tudom, hogy van-e), akkor ebben az esetben miért nem csak azt mondják, hogy a miniszter legyen köteles például három nap alatt dönteni? Annyit még kibírna az építkezés.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pkarcsi
2015. július 08. 17:43
Tököm.Hazátrontó Fletó zsidó pénzembereknek juttató beruházásairól miért nem járt az a komcsi pofád?
Peter8811
2015. július 08. 17:19
A Talmudotok is ugyan így működik pl. a gojoknak tiltva van egy csomó beruházás. Vissza nyalt a Talmudos fagyi.
kuwiq
2015. július 08. 14:06
Azért attól nem vagyok boldog, hogy el lehet térni a biztonsági előírásoktól, ha a kormány úgy gondolja. Különös a dolog, egy olyan rendezvény létesítményeivel kapcsolatban, amelyeken több ezer ember jelenik meg nézőként. Ez önmagában egy plusz kockázati tényező. Ráadásul, mostantól akármi történik majd ott, ami esetleg tragédiához vezet, a kormányra szárad! Meg tetszenek lenni teljesen őrülve???? FElhívás keringőre!
1120
2015. július 08. 09:45
"Sorra hozzák a „gyevibíró-törvényeket”, amelyekben egyes beruházóknak megengednek olyasmit, amit a közönséges halandóknak nem." Csak az a "bibi", hogy neked ezzel nem elvi kifogásod van, pajtás...hanem az, hogy ebben a történetben "gyevibíróból" (25 évvel a rendszerváltozás után!) végre a te brancsod is közönséges halandó lett! Vagyis átkerültetek a fasz szopóágára (s minden bizonnyal ott is maradtok még hosszú-hosszú évekig... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!