Az Alkotmánybíróság tényleg nem lett fideszes intézmény? Nagyon nem úgy néz ki!

2015. július 17. 19:49

Az egyetlen baj az Ab elnökének indoklásával, hogy az állam megerősítése, illetve a „politikai alkotmányosság” előtérbe helyezésének nem kéne együtt járnia a jogvédelem gyengítésével.

2015. július 17. 19:49
Ténytár
Ténytár

„Az Ab elnöke a mandner.hu-nak adott nyilatkozatában nem tartotta aggályosnak azt, hogy a Fidesz saját politikai holdudvarából ültek be jó páran az alkotmánybírói székbe. Lenkovics Barnabás szerint azzal sincs semmi baj, hogy az Ab 2013 áprilisa (ekkor lett a testület tagja Salamon László és Juhász Imre) és 2014 között 77 százalékban a kormány elvárásainak megfelelően döntött. 

Így néz ki a jelenlegi Ab 

A jelenlegi Alkotmánybíróságról azt lehet elmondani, hogy jóval szűkebb jogkörökkel rendelkezik, mint a 2010-es kormányváltás idején. Az azóta a testületbe került alkotmánybírák szinte mind a kormánypárt ideológiájához passzoló etatista-paternalista vonalat erősítették, míg az időközben a testületből kieső bírák a radikális jogvédő kategóriába tartoztak.

A folyamatos cserélődés és AB létszámfeltöltés következtében ma a tizenöt fős testületben tizenegy olyan bíró van, akit kizárólag a kormánypártok támogattak, mivel a Fidesz-KDNP az ellenzékkel való egyeztetés nélkül tudott jelölni és megválasztani embereket. (...)

Lenkovics tökéletesen visszaadja a jelenlegi Fidesz gondolkodásmódját: a testület jelenlegi elnöke a mandiner.hu interjújában a jogi alkotmányosság, az eszményi jogelvek védelmének a felhagyását a nagy globális folyamatokkal - a gazdasági válságtól kezdve a menekültkérdésig - indokolta, mivel szerinte az AB-nek »igazodnia kell a világ aktuális állásához és igényeihez«.

Az egyetlen baj az AB elnökének az indoklásával, hogy az állam megerősítése, illetve a »politikai alkotmányosság« előtérbe helyezésének nem kéne együtt járnia a jogvédelem gyengítésével. A gazdasági válság ugyanis sehol másik országban sem adott indokot arra, hogy hozzányúljanak a jogvédelemhez, konkrétabban például hogy megnehezítsék az AB-hoz fordulást, gyengítsék az egyéni jogorvoslatokat, avagy hogy megszüntessék az önkormányzatok jogvédelmét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2016. február 17. 13:03
Milyen az a radikális jogvédő? Agyfax!
Tintamin
2015. szeptember 03. 20:38
Ahol Balsai szerepet kap, ott nincs miről beszélni, szerintem. Ennél nagyobb lórúgást nem kaphatott az AB, hányni kell a magyarázkodástól, hogy "á, dehogy lett fideszes". De..
Zokni
2015. augusztus 12. 14:06
Itt többeket beidéz, de eltekint egy "apró" hibától. Nevezetesen attól, hogy az alkotmányos módszer tulajdonképpen egyes modernkori társadalmi formációknak egy fajta politikai-hatalmi beágyazottságú szabályozási-törvénykezési technikája. Tehát NEM jogelvi-jogelméleti probléma, illetve csak annyiban, amennyiben az ellentétes jogi álláspontok EZEN (az eltérő politikai beágyazottságon) alapulnak. Ezért az idézett ELTE tanulmánynak "mindössze" csak ennyit kellett volna (kellene?) kifejteni még, hogy a jelenlegi politikai érdekeltség - és itt NEM a Fidesz-re, mint politikai klikkre utalok -, mennyiben tartja kívánatosnak azt, hogy a rdváltáskor megállapított alkotmányos elveket (verseny, független ellenőrzés, jogszerűség, jövőre orientáltság, szociális szolidaritás stb.) felrúgják? Minden bizonnyal nem tette meg (?), mert akkor kiderült volna, hogy az, hogy EGYES hazai tőkés érdekcsoportok verseny nélkül kedvezőbb helyzetbe kerülnek, korántsem, illetve EGYÁLTALÁN nem eredményezi azt, hogy a teljes "társadalmi formáció" - a magyar állam - számára - a jelenlegi nemzetközi politikai-gazdasági beágyazottságában - ez lenne az ideális fejlődési irány. Természetesen a "közérdekről" nem is beszélve, mert az bizonyos, hogy a magyar, "piros-fehér-zöld pántlikás szar, szar marad. És drága is. (Hogy a jelenlegi mínusz nettó tőke mutatót ne is említsem, ami arra utal, hogy nemhogy kiviszik a multik a tőkéjüket, hanem még a (z Eu-s pénzből) magyar támogatottságú tőkés érdekeltségek is külföldön fektetnek be...) Utolsó idézettje ráadásul egyértelműen a Fidesz zsebében lévő "politológus", aki személyében is igazolja - a Századvég többmilliárdos támogatása révén -, hogy az elmélet mennyiben válhat gyakorlati fegyverré az írástudók kezében, amikor úgy állítja be a "politikai oldalváltást", mintha az egy természetes, elméleti doktrína megvalósulása volna. És nem pedig egy "természetes" hatalmi-anyagi érdekcsoportocska (Orbán és bandája) meggazdagodását szolgálná.
Zokni
2015. július 20. 11:51
"Emlékezzünk Elvtársak!" - írja, és akkor még Teller Ede nyugodtan hever a sírjában... Ezzel most mit akar mondani? Gy. szajkózta, hogy "hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal". Orbán meg azt, hogy "én sohasem hazudok". És?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!