Elegem van Ferenc pápa ámokfutásából

2015. szeptember 29. 07:43

Ferenc pápának argentinként soha nem kellett szembe néznie az iszlámmal való konfrontációval, ezért ezen a téren felkészületlen.

2015. szeptember 29. 07:43
Elegem Van
Elegem van

„Jóindulatú megközelítésben Ferenc pápa azért nem úgy reagál, ahogy a pápák szoktak, mert nem európai, így nincs tapasztalata az Európára leselkedő veszélyekről. Argentínként soha nem kellett szembe néznie az iszlámmal való konfrontációval, ezért ezen a téren felkészületlen. Meglehet, de akkor miért nem hallgat a lengyel, magyar, horvát érsekekre?

A másik megközelítés nagyobb ívű – új egyházpolitikai – elképzelést sejt az európaiak veszélyérzetével nem törődő hozzáállás mögött. Mi van akkor, ha Ferencnek az stratégiája, hogy feladja Európát, hogy a katolicizmus súlypontját áttegye az amerikai kontinensre? Ez a megoldás nem is lenne annyira új, hiszen a hit maga is Ázsiában jött létre, és került Európába, most lépne még egy kontinenst. Ezért a menekültek befogadásáról szóló beszédek inkább az Egyesült Államoknak szólnak, azzal az üzenettel, hogy nyissák meg határukat a délről áramló katolikus vallású hispánok előtt. Gondolom mennyire boldogok a WASP-ok ettől a programtól.

A dél- és közép amerikai olvasztótégely, a multikulturális emberiség kudarca. Az őslakosok öncélú vérengző kultúrája keveredett a spanyol és portugál hódítók haszonszerzésre törekvő aljasságával, hogy az egészet megfejelje az Afrikából behurcoltak gyermeki ostobasága. Az eredmény: szegény, primitív, erőszakos emberek bűnözésből élő – sokszor csak a legkeményebb diktatúrával összetartható - társadalma. Ennek ellenére viszont kétségkívül van bennük életerő, szaporodási rátájuk magas. Szemben az európai elöregedő katolikusokkal, akiknek papjaik mondanivalója és templomaik konganak az ürességtől.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 192 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ancilla
2017. március 17. 17:16
Ezzel a pasassal mit akarsz? Van ennek értelme? De komolyan!!!!
ancilla
2017. március 17. 17:16
Nem mintha közöm lenne hozzá. Csak zavar, mert ennél többre tartalak.
ancilla
2017. március 17. 17:16
Az, hogy nős meberrel nem évődünk az internetes fórumon!
simonszól
2016. augusztus 03. 22:14
Katolikus "vónék".Volt itt valahol egy hír a mandin ,hogy a libsi püspökök,többek közt egy Belga jampec,aki a buzi házassággal szemben is megengedő magatartást tanúsít,hoztak létre egy szervezetet ami szándékosan a liberálisabbnak tartott Ferencnek készítette elő az utat.Addig nincs nagy baj amíg nem ex cathedra beszél.Onnantól kezdve ha igen,legfeljebb újra "szakadunk".Volt már ilyen.Addig is ,ahogy egy görög pap barátom mondta:lófaszt neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!