Úgyis szétlopják

2015. október 08. 08:18

Ha az állami tulajdon egyenlő a szétlopással, akkor mi végre zajlik óriási mértékű államosítás az energia- vagy a hulladékszektorban százmilliárdokért, sok-sok tettre kész elvtársnak pozíciót teremtve?

2015. október 08. 08:18
Hargitai Miklós
Hargitai Miklós
Népszabadság

„Lázár János – akinek becsületére szóljon, hogy mostanában gyakran kimerészkedik a demagógia sáncai közül, bátran beleáll az elvi vagy szakmai vitákba, sőt olykor hibákat is hajlandó beismerni – olyan frappánsan foglalta össze az elmúlt 25 év kormányzati gazdaságpolitikájának lényegét, hogy Örkény, ha élne, alighanem megemelné előtte a kalapját. »Amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor a fideszes menedzsment lopja szét« – így érvelt amellett, hogy nem érdemes földeket állami tulajdonban tartani. (...)

Néhány fontos szempont viszont a hangsúlyokon túl is kimaradt a kormányzati belháborúk ellenére láthatóan pompás formában lévő miniszter argumentációjából. Elsőként az, hogy az államigazgatás egyik irányítójaként talán neki is van felelőssége benne, milyen kitárt zsebű szerencselovagokat küld az állami vállalatok (önkormányzati cégek, egyetemek, kórházak stb.) élére az ötödik éve uralkodó kormánypárt. Másodjára az, hogy ha az állami tulajdon egyenlő a szétlopással, akkor mi végre zajlik óriási mértékű államosítás az energia- vagy a hulladékszektorban százmilliárdokért, sok-sok tettre kész elvtársnak pozíciót teremtve. Harmadsorban: ha a minden korábbinál egyértelműbben párthátterű, a megbízatásaikat gyakran közvetlenül Lázár vagy Orbán dolgozószobájában elnyerő fideszes menedzserek tolvajlásai annyira nyilvánvalóak, hogy már egy parlamenti bizottsági meghallgatáson is nyíltan lehet beszélni róluk, talán ideje lenne a megszólítottak körmére nézni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2015. október 09. 09:35
Nézze. Én együtt érzek Önnel, és megértem a csalódottságát. DE azt a szocialisztikus, voluntarista (Orbánra értelmezve: akarnok) illúziót, hogy egy kormányzat döntésén múlik egy fontos ágazat, vele a lakosság számottevő része, és így a vidéki, tehát az országos felemelkedés, én sosem tudtam komolyan venni. De ettől még ŐK ezt a szöveget, - bár nem olvastam az előzményét - lehet, hogy most is őszintén elhiszik. És hát azzal kezdték, hogy a fővárosi állami támogatást jelentősen lecsökkentették, a vidéket a belső klientúrájuk kiépítésével felturbóztatták EU-s pénzekkel, megbízhatóbbnál megbízhatóbb kádereknek juttattak (?) milliárdokat, - közben egyesektől, azon vannak, hogy most elvegyék (?), mert összevesztek (?) velük... - és most itt tartanak. Nem véletlen, hogy húsz éves programot hirdetett Orbán. És hogy mindezt megtegyék, felszámolták azokat a törvényi, és rendszerbeli garanciákat, melyekkel az itt felemlegetett visszaélések kordában tarthatóak, illetve pl. az Ön rossz érzései ellenszavazatra válthatóak lennének. Gondolom, úgy spekuláltak, hogy "...a programunkhoz pénz, és idő kell. Ezért a rendszerszerű leválthatóság lehetőségeit korlátozzuk - ezzel időhöz jutunk, és közben az állami és Eu-s források egy szép részét magunkhoz csatoljuk - vagy közvetlenül, vagy közvetve egy tehetős támogató réteget kinevelve - és ezzel meg pénzt nyerünk. Oszt' jöhetnek a reformok..." (Szinte hallom lelki füleimmel azt a kifakadást, nagyjából 2012-2013-ban, hogy Simicska - aki végső soron üzletember, és gazdasági szakember volna a főállása, a köztörvényes mellett - így szól a korábbi elv-, majd harc-, és immár bűntársának: "Te Viktor, te ezt a baromságot komolyan gondolod!?")
brekker
2015. október 08. 12:33
Más szóval monopolcégeket vett állami tulajdonba, míg most nem monopolcégeket ad el.
brekker
2015. október 08. 12:32
A föld abban különbözik például az energiaszektortól, hogy abból több ezer cég és tulajdonos van, míg energiacégekből területenként csak egy volt, amit államosítottak. Akkor állna fenn az analógia, ha az összes termőföldet egy vagy néhány társaságnak adná el a kormány. (Miközben az összes termőföld 10%-át sem éri el az állami tulajdon.)
august
2015. október 08. 12:09
Azért a kedves médiamunkásoknak is ha nem akarnak a militáns politikában tapicskolni állandóan, illene fölfognia, hogy az is a lényege az idézett mondatnak, hogy az emberi gyarlóság nem politikai oldal függő, hogy az egyik oldal angyalokból áll, míg a másik oldal a megtestesült gonosz. A politikát is emberek művelik, minden gyarlóságukkal együtt. A "harcinyugger" tagozat mellé beáll a sorba a kedves médiamunkás is, miután 5 éve folyamatosan tolvajbandázik, maffiázik, meglepetéssel olvassa Lázár sorait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!