Alkotmányellenes rendszerbontás?

2015. november 02. 14:32

Tehát vegyük át még egyszer: egy, a lengyel példa felé gőzerővel robogó balliberális oldal és értelmisége arra szövöget most terveket, hogy akár alkotmányos felhatalmazás nélkül hogyan is vigyen véghez egy „kvázi” rendszerbontást.

2015. november 02. 14:32
Szánthó Miklós
Szánthó Miklós
Mozgástér blog

„A másik – és ennek viszont van keletje manapság – a közjogi rendszer alkotmányellenes »megreformálása«. A demokrácia és a Gripen-avatások mellett mindig teljes mellszélességgel kiálló Szekeres Imre dobta be újra az elmúlt héten: »feles többséggel is lehet alkotmányozni, ha az alkotmányt népszavazás legitimálja«. Félretéve most, hogy ún. »megerősítő népszavazás« már nem létezik, alkotmányozni – a korábbi Alkotmány és a hatályos Alaptörvény szerint – mindig is az összes parlamenti képviselő kétharmadával lehetett. Az egykori honvédelmi miniszter ráadásul úgy képzeli el a folyamat kezdetét, hogy a (választásokon nyilvánvalóan triumfáló) MSZP »a 2018-ban megválasztandó Országgyűlést alkotmányozó nemzetgyűlésnek« tekinti majd, melynek megalakulásával megszűnik mindazon közjogi pozíció (köztársasági elnök, alkotmánybírák stb.), melyek »mandátuma az Alaptörvényből származik«.

Ha azt hisszük, hogy az alkotmányellenes alkotmányozás ötletének szikrája egyedül Szekeres Imre fejéből pattant ki – tévedünk. Nem is kicsit. Idén tavasszal a »szakmaiság« civil szentségével felkent szervezetek, a TASZ, az EKINT és a Magyar Helsinki Bizottság állt elő azzal, hogy »ha megbukik a rezsim, akkor 2023-ig nem lesz elfogadható ennyi egypárti alkotmánybíró«. Tehát a regnáló bírákat így vagy úgy, de le kell váltani (emlékezzünk vissza, hogy Baka András vagy Jóri András leváltását milyen kommentárok kísérték anno). De a jogvédők ezen még túl is léptek, tudatosítva, hogy mivel a mostani közjogi rendszer kereten belül minderre nincsen törvényes lehetőség, ezért »szükségszerűen túl kell lépni az alkotmányos felhatalmazáson«.

Tehát vegyük át még egyszer: egy, a lengyel példa felé gőzerővel robogó balliberális oldal és értelmisége arra szövöget most terveket, hogy akár alkotmányos felhatalmazás nélkül hogyan is vigyen véghez egy »kvázi« rendszerbontást. Mert ha nem ők vannak kormányon – akkor minden illegitim. Minden. A hatalom visszaszerzéséhez pedig minden eszköz megengedett – az is, ami illegitim. Mert a »jogállamot« meg kell valósítani, ha kell, akkor a jogállam ellenében. Ha törik, ha szakad. Mert történelmileg nekik van igazuk.”  

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajkakutyus
2015. november 02. 20:16
Pár napja hasonló álmokat szövögetett a Klubrádióban Majtényi László alkotmányjogász(!) az Eötvös Károly Int. vezetője. Ne feledjük, hogy az USA-ban lapító Charles Gati nevű egyed is azt visszhangozta, hogy az Orbán kormányt akár törvényen kivüli eszközökkel meg kell dönteni. Vigyázat velük, baloldali söpredékekkel, bármire képesek.
antioxi
2015. november 02. 20:15
1) Börtönbe minden Alkotmány ellenes (Alap törvény ellenes) terveket készitő puccsistával. 2) Másik opció: népfelkeléssel a Dunába (Tiszába) tolni a liberálfasiszta disznókat.
Vén Csataló
2015. november 02. 19:58
Tulajdonképpen semmi új nincs ebben. Bolsevikék sosem szerettek foglalkozni a jogi "pepecseléssel". Már Dzerzsinszkíj efrtárs is megmondta, hogy a proletárhatalmat elfogadhatatlan mértékben korlátozza a jogi pepecselés. Most legfeljebb az az érdekes a történetben, hogy ez a söpredék manapság a jogállam utáni nyavajgással kel és fekszik. Hát nem árt tudnunk, illetve újra és újra felidéznünk és memorizálnunk, hogy valójában mit értenek "jogállam" alatt.
GV0917
2015. november 02. 19:07
Át lehetett lépni a törvényeket, ha azok communitás ellenesek voltak. Volt mondom, egy Gyevi nevű község közössége-communitása a mesében. Az átlépés a Legfelsőbb akarata miatt történt.Egy nagyfülű gombóc emberke méteres süvegben diktátora volt a falunak. Az álruhás király észrevette, hogy IGAZA csak a gyevi bírónak lehet- egy különös záradékkal:"KIVÉVE A GYEVI BIRÓT!" Ezek a kis pukkancs manók hepciáskodnak mert annyira viszket a faruk a bársonyszék után.Mármint az ellenzék és a sok fogadatlan prókátor az Eötvös cég, a TASZ, a Helsinki gittegylet és még sokan mások. Ők testesítik meg a gyevi bírót!Minden ember véleményt mondhat az Alkotmány eltörléséről:KIVÉVE A GYEVI BÍRÓT!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!