Ma hír

2016. január 05. 13:32

Alkalmilag egy – ki tudja, pontosan milyen okból – felrúgott kollégiumi barátság, mi több, szövetség fajult odáig (több lépcsőben), hogy az ország szeme láttára komplett bábszínházat vetítenek elénk.

2016. január 05. 13:32
Murányi András
Népszabadság

„Alkalmilag egy – ki tudja, pontosan milyen okból – felrúgott kollégiumi barátság, mi több, szövetség fajult odáig (több lépcsőben), hogy az ország szeme láttára komplett bábszínházat vetítenek elénk: te aljas Simicska Lajos, hát fogsz te itt szórakozni velünk a jó huszonöt éves szerződéseddel! Amivel persze korántsem azt szeretném állítani, hogy a szóban forgó vállalkozó – kilencvenes években fellendülő, a második Orbán-kormány megalakulása után egy cikluson át csodálatosan szárnyaló – karrierje példaértékűnek tekintendő; csupán annyit jegyeznék meg, ez így is, úgy is az úgynevezett Balkán legalja. (Felkészülne publicisztikailag: a Kovács Ákos-sztoriból útjára induló, kvázi párhuzamos történet.)

S most mondanám, hogy jó érzésű polgár legszívesebben kifejelné az ablaküveget attól, hogy az ország sorsa, közpénzek, tenderek fókuszáltsága, hirdetőoszlopok állapota, reklámozók élete ilyen-olyan viszonyrendszerek alkalmi hőfokától függ, csak – attól tartok – ilyesféle konklúziókkal már nem mondanék semmit.

Jelen helyzetben csupán egyet remélhetek: konkrétan azt, hogy a közvetlen életünket befolyásoló projektek ügyében összeveszés, ajtócsapkodás, gecizés több nem nagyon lesz.

Jut eszembe.

Lőrinc, önnél minden oké?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2016. január 14. 18:05
Kedves Murányi! Ami ma a baloldalon megy az már egy komplett bábszínház színvonalát sem éri el!!!! Ennyit értek a mai hírekben/meg a holnapi,holnaputániakban...../.
Rockpapa
2016. január 12. 04:50
Népszabadság.Kelet-Európai kommunista központi lapok valami csoda folytán itt felejtett példánya.Hiába vették le a "szocialista napilap" címet,ugyan olyan szemét újság, mint volt előtte ötven évig.
catalina9
2016. január 09. 13:48
érdemes nézni, hogy milyen témákat vetnek be a látványlibsik, hogy eltereljék a figyelmet az arab elvtársaik tetteiről.
puszika
2016. január 08. 22:02
Ez a Népszabós Murányi-klán???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!