Csendélet nokiás dobozzal

2016. január 27. 09:16

Még a nokiás dobozt is elvesztettük: a magyar korrupciónak mostantól új szimbólumra lesz szüksége. Talán ki kellene írni rá egy jó kis közbeszerzést.

2016. január 27. 09:16
Pápay György
Magyar Nemzet

„Mindenki mossa kezeit, s ha épp a korrupció visszaszorítására felpántlikázott forrásoknak vész nyomuk, talán még össze is kacsintanak: úgy kell a kekeckedő uniós bürokratáknak.

Az így kirajzolódó, némi betyárromantikától sem mentes képet némileg árnyalja, hogy időnként mégis akad egy-egy tisztességes ember, aki a vádlottak padjára kerül. Mint például Hagyó Miklós, akinek a korrupció hazai szimbólumává vált nokiás dobozt köszönhetjük. Pontosabban nem is neki, hanem a BKV egykori megbízott vezérigazgatójának, Balogh Zsoltnak, aki időközben visszavonta a volt főpolgármester-helyettesre tett terhelő vallomását. Többek között ezért állhatott elő az a helyzet, hogy Hagyónak nem kell börtönbe vonulnia: a bíróság felmentette hivatali vesztegetés vádja alól, s mindössze két év felfüggesztettet kapott hűtlen kezelés bűntette miatt.

A közvélemény tehát nyugodtan továbbléphet, nincs itt semmi látnivaló. Vagy talán mégsem ilyen egyszerű a helyzet? Hiszen a nokiás dobozok ügye kiemelt kampánytéma volt, sőt, minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy míg a 2010-es választást Gyurcsány Ferenc nyerte meg a Fidesznek, addig a kétharmadot Hagyó Miklós szállította. Amely példátlan felhatalmazás éppen arra lett volna jó, hogy végre feldúlja egy kicsit a fentiekben megrajzolt csendéletet, véget vessen az összekacsintásnak, a politikai elit érinthetetlenségének. Hogy végre legyen valami látnivaló. Ehhez képest azt tapasztaljuk, hogy a korábbi, nagy port felvert ügyek gyanúsítottjai sorra szabadon távoznak, az újabb esetekben pedig maguk az illetékesek sem tudják, zajlik-e nyomozás. Mi tagadás, mi sem nagyon vesszük észre. Ráadásul még a nokiás dobozt is elvesztettük: a magyar korrupciónak mostantól új szimbólumra lesz szüksége. Talán ki kellene írni rá egy jó kis közbeszerzést.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2016. január 27. 13:07
Hagyó: nokiás doboz Honv. Minisztérium: whyskis dobos taxis Gyuszi (Brókerbotrány): neylon zacskó Simon Gábor h. pártelnök: svájci és osztrák bankszámla afrikai személyazonossággal MSZP, Lendvai utca: illegális pártkassza Zuschlag: fiktiv diákszervezetre történő pénzutalás stb stb stb
Szőke Ciklon
2016. január 27. 12:30
Úgy tűnik, hogy a bírói kar nagyon megijedt, az Eu bürokraták támogatását élvező Gyurcsánytól, aki megfenyegette őket. Így há,t ha nem tudják felmenteni a vádlottat, mert a bűne nem tagadható, annyira nyilvánvaló, akkor hoznak egy ílyen nevetséges "ítéletet"! És ami nagyon szomorú, hogy ezek a, "független" bírók felülírhatják választott testületek, önkormányzatok, parlament döntéseit. A napnál is világosabb, hogy nem függetlenek, politikai döntéseket hoznak. Ott van például az éhségmenetelő Simon 250 milliójának esete. Miért a rendőrségnek kell bizonyítani, hogy tisztességtelenül jutott a pénzhez? Nem Simonnak kellene bizonyítani az ellenkezőjét?
Harangláb
2016. január 27. 12:09
Muszáj neked mindent elhinned, amit egy bíró mond?!
h.kovacs
2016. január 27. 11:50
nokiás kamion van ? mostanában ez járja
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!