A határzár elkerülhetetlen

2016. március 06. 12:14

Európa határainak 24 órán belüli lezárását a NATO gond nélkül elvégezhetné, de a NATO-tagország Törökország, vagy a szintén NATO-tag Görögország is egy egyszerű tengeri blokáddal. Ha akarná.

2016. március 06. 12:14
Somogyi János
Magyar Idők

„Nem szabad azonban lebecsülni az európai népek erejét, önvédelmi képességét. Életösztönük még nem veszett ki, elzavarhatják az EU-s elittel kollaboráns vezetőiket és megállíthatják országuk határán a betolakodókat. De ez nem elég Európa megmentéséhez. Európai megoldás kell! Persze nem a »balos«, vagy a merkeli értelemben, hanem a szó valódi értelmében. Az európai nemzetek összefogva egész Európa határait lezárhatják, gátat vetve mindenféle tiltott határátlépésnek. Ehhez a V4-ek már követendő példát mutattak egész Európának.

Egyelőre még talány, hogy a mindenre elszánt világerő erre visszavonul-e, eláll-e Európa elfoglalásának szándékától, vagy folytatja ördögi betelepítési tervének végrehajtását, és akár erőszakkal, a katonakorú migránsok felfegyverzésével, sőt az irányítása alatt álló NATO segítségével szerez érvényt akaratának, Európa idegenekkel való betelepítésének. Akár olyan áron is, hogy hadszíntérré változtatja Európát, mint ahogyan ezt már számtalan esetben megtette a világban, háborús helyzetet generálva már Európában is (lásd Ukrajnát).

(...)

Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy az új népvándorlók, betelepülők elfoglalják földrészünket. Ehhez azonnal le kell zárni Európa határait és azonnal be kell fejezni a merkeli A terv további megvalósítását. Európa határainak 24 órán belüli lezárását a NATO gond nélkül elvégezhetné, de a NATO-tagország Törökország, vagy a szintén NATO-tag Görögország is egy egyszerű tengeri blokáddal. Ha akarná. De sajnos nem Európa oldalán állnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2016. május 08. 19:32
Nem is védi. Ne feledjük, tavaly is a NATO haderő segítette Európa partjaira a betolakodók hajóit!
Mich
2016. május 08. 19:32
"Európa határainak 24 órán belüli lezárását a NATO gond nélkül elvégezhetné, de a NATO-tagország Törökország, vagy a szintén NATO-tag Görögország is egy egyszerű tengeri blokáddal. Ha akarná. De sajnos nem Európa oldalán állnak.” Így van, ez a baj, és ezért kell a Balkán és Közép-Kelet Európa országainak ennyit kínlódnia...
kurbitalis
2016. május 08. 19:30
Feri pápa is ugyanazt a sunyi, aljas és ravasz, farizeus szöveget nyomja, mint Merkel. Ez az alak nem európai, Merkel mellett a másik eszköze az inváziót kitervelő és végrehajtó hatalomnak.
kurbitalis
2016. május 08. 19:30
Ez eddig is evidens volt. Csak hát a csúcson ugyanazoknak a kezében van a NATO, akik az Európa elleni barbár inváziót kitervelték, megszervezték és végrehajtják. A határainkat körbe le kell zárni. Nem holmi tyúkketreccel, hanem dupla, elektromos kerítéssel és aknazárral, komplett, fegyveres határőrséggel, tűzparanccsal. Akinek van útlevele, leinformálható, az beléphet, de nem maradhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!