Újabb fordulat: egyre büdösebb a népszavazási botrány

2016. március 30. 16:05

Legalább kiderül, hogy mivel tölti egy ideális választópolgár a vasárnapját, ha már boltba nem mehet: hát népszavazást szervez!

2016. március 30. 16:05
Sztankóczy András
Válasz.hu

A történtek megértéséhez azt kell tudni, hogy egy népszavazás nem a Nemzeti Választási Iroda bélyegzőjénél kezdődik. Van egy előzetes lépés is, amelyet meg kell tenni ahhoz, hogy az ember belépjen az NVI vénaszkenner nélküli B szektorába. A kezdeményezés benyújtásához ugyanis húsz támogató szükséges, márpedig az ő aláírásuk begyűjtése adatkezelésnek minősül, amire engedélyt kell kérni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól. Erdősiné ezt február 21-én késő délután tette meg. Ez amúgy vasárnap, amiből legalább kiderül, hogy mivel tölti egy ideális választópolgár a vasárnapját, ha már boltba nem mehet: hát népszavazást szervez!

De ami igazán érdekes, hogy már másnap meg is érkezett a hatóság jóváhagyó határozata, még éppen idejében. Ha a hatóság nem ilyen gyors, nem indulhatott volna el Erdősiné másnap, 23-án hajnalban a bélyegzőautomatához. A Péterfalvi Attila vezette intézet sebességét nem lehet eléggé dicsérni, tényleg példa nélküli gyorsasággal döntöttek: amikor például két szocialista politikus népszavazási kezdeményezésénél kellett rábólintani az adatgyűjtésre, akkor az Nyakó István esetében tíz, Lukács Zoltánnál pedig 22 napig tartott. Adódik a kérdés, hogy miniszterelnökünk kedvenc szavával élve mennyire életszerű ez a hirtelen pörgés, de legalább ennyire érdekes az ügynek egy másik vetülete is. Az NVI (és a Nemzeti Választási Bizottság) ugyanis a botrány után azzal védekezett, hogy a kopaszokat nem lehetett eltávolítani, hiszen senki nem tudhatta, vajon ők nem akarnak-e kérdéseket beadni. A fentiekből viszont kiderül, hogy nagyon is tudhatták volna, elég lett volna megnézni a nemzeti adatvédelmi hatóság nyílt adatbázisában, hogy ki az a három ember, akinek van érvényes engedélye és beadhat népszavazási kérelmet.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2016. március 30. 22:29
gondolom még tartja magát az az elképzelés, hogy a kopaszokat is az mszp vitte oda :D
USsange
2016. március 30. 17:45
világ nagy problémák ezek, kérem... :)
cutcopy
2016. március 30. 16:53
"Nyakó István esetében tíz, Lukács Zoltánnál pedig 22 napig tartott" Jó csak Nyakó akkor sem adhatta volna be előbb mint február 23-ika ha egy órán belül megkapja a hatósági engedélyt..
drkovax
2016. március 30. 16:45
Csak annak kéne utánajárni, hogy általában meddig tart az ügyintézés, ha helyesen vannak kitöltve az iratok. Hétköznap szinte e-mail fordultával megvan. Lévén ez csak egy bejelentés, ami alapján egy sorszámot adnak ki, meg felveszik egy adatbázisba mellé a beküldött adatokat. Akkor tart sokáig, ha valaki hibásan/hiányosan tölti ki az adatait ... Egyébként meg abból a nyilvántartásból nem az derült volna ki, hogy csak 3 ilyen ember van ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!