Megfutamodás – a vasárnapi nyitásról

2016. április 11. 13:35

A Fidesznek nem az ügyek fontosak, hanem csak és kizárólag az adott ügyek kihasználhatósága, a politikai eredményesség, a pillanat uralása.

2016. április 11. 13:35
Pintér Bence
Mandiner

plaza.jpg

A kormány eltörli a vasárnapi nyitva tartást korlátozó szabályozást – jelentette be hétfőn Rogán Antal. Rogán szerint „a Fideszben úgy ítélik meg, hogy olyan sokan ellenzik a zárva tartást, hogy nem éri meg belemenni a vitába. A kormány szerint a nők körében különösen népszerűtlen volt a vasárnapi boltzár, az emberek véleményét pedig meg kell hallgatni”. A kormány szerint tehát a következő történt: hoztak egy intézkedést, ami népszerűtlen volt, de a kormány meghallotta a nép hangját, ezért visszavonta az intézkedést.

Amilyen gyorsan és hatástanulmány-mentesen jött, olyan gyorsan és hatástanulmány-mentesen távozik tehát országunk életéből a boltok vasárnapi kötelező zárása. Pedig az ember azt gondolná, hogy ha a kormány valamit annyira jó dolognak, remek vívmánynak tart, mint az eddigi kommunikáció szerint a vasárnapi zárva tartást, akkor azért akár a néppel szemben is hajlandó kiállni. Hiszen a vasárnapi boltzár jó mindenkinek kommunikálta eddig a kormány. Mi változott?

Az ugyanis nem ma derült ki, hogy az intézkedés népszerűtlen. Már tavaly májusban három közvélemény-kutatás ezt mutatta ki, aztán volt egy decemberben, ami szintén és ez most csak az a pár, amit egy-két kereséssel meg tudtunk találni. Az ötlet felmerülésétől kezdve világos volt, hogy ez az intézkedés egyszerűen nem tetszik az embereknek, hiába minden citált nyugati példa. A kormány nyilván kap kézhez belső méréseket, nyilván mindenkinél jobban tudták, hogy a vasárnapi boltzár a magyaroknak nem fekszik. Nem ez tehát az eltörlés oka.

Az eltörlés oka ugyanis az, hogy a népszavazás csak addig jó intézmény, amíg a Fidesz csinálja. Éppen a napokban írtam arról, hogy az MSZP a Fidesz 2008-as sikerét szeretné másolni, ráadásul az ügyben beállt a szocialisták mögé a DK és a Jobbik is: a kormánypárt tehát egy eleve veszett ügyben találta volna magát szemben az ellenzék két legnagyobb, és talán több kisebb pártjával. Ezért láthattuk az elmúlt egy évben, ahogy a hatalom minden lehetséges módon igyekezett elgáncsolni a referendumot: kaszáltak el kérdést; jelentek meg random emberek hasonló tárgyú kérdéssel, hogy hátráltassák a folyamatot; végül pedig már izomemberek gyűrűjében ment a közelharc a blokkolóóránál.

A kormánypárt mindent megtett, hogy elkerülje ezt  no nem a vasárnapi boltzár bukását, hanem azt, hogy a vasárnapi boltzár egy hosszú kampányban vérezzen el, amelyben az ellenzék a kormány iránti elégedetlenséget összpontosíthatta volna, összekapcsolhatta volna a nevét egy sikerre vitt üggyel, egy népszerűtlen intézkedés eltörlésével. A hosszú huzavona végén a Kúria átengedte a szocialisták kérdését, nem maradt tehát több eszköz a népszavazás megakadályozására: így a Fidesz egész egyszerűen beáldozta a vasárnapi boltzárat, amit még a múlt héten is védtek. Vége lett így is, de nem bummal, hanem nyüszítéssel.

A másik kulcsmondata Rogánnak az, hogy nem éri meg belemenni a vitába. Valamiért a Fidesz csak akkor szeret kommunikálni az emberekkel, ha ők diktálják a feltételeit, tehát ún, nemzeti konzultációt tartanak dolgokról. A nyílt vita, az nem működik. Olyan nem lehet. Nem csodálkoznánk viszont, ha hamarosan a kormánypárti média, a közmédia lapjain, a különböző helyeken nyilatkozó fideszes politikusok nyilatkozataiban megjelenne, hogy a vasárnapi boltzár mindig is rossz dolog volt, azt csak Brüsszel és/vagy Soros György erőltette a kormányra.

Ez a mai – végeredményében üdvözölhető – lépés csak újabb bizonyíték arra, hogy a Fidesznek nem az ügyek fontosak, hanem csak és kizárólag az adott ügyek kihasználhatósága, a politikai eredményesség, vagy ahogy GFG a világ elé tárta: a pillanat uralása.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 349 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. április 12. 10:26
Nem tudom, mi volt a nép reakciója arra, amikor Magyarország átállt a baloldali közlekedésről jobboldalira. Biztos volt ellene berzenkedés, de aztán megszokták a népek. Ez is ilyen téma volt (lett volna). Eleinte én is bosszankodtam, ha elfelejtettem valamit megvenni, aztán vasárnap keresgélni kellett nyitva tartó élelmiszer boltot. Aztán megszoktam (ahogy az osztrákok). A pénztárosoknál ezzel nem lett népszerűbb a Fidesz (de az MSZP sem a nagy triumfálásával).
Hora
2016. április 12. 09:56
+Nőhet a magyar GDP a vasárnapi vásárlási szünnap feloldásának köszönhetően - vélekedik a keddi Világgazdaságban az ING Bank vezető elemzője. http://www.portfolio.hu/gazdas.. Az üzlet nyitvatartási idejét a vásárlási szokások, a foglalkoztatottak és a lakókörnyezet érdekeinek figyelembevételével a kereskedő állapítja meg. (tehát nem lesz mindenhol ) + A javaslat értelemszerűen a Munka törvénykönyvét is érinti. Ezek szerint ugyanis a vasárnapi munkavégzés esetén ötven százalék bérpótlék (vasárnapi pótlék) jár és a munkavállalót munkaszüneti napon történő munkavégzés esetén száz százalék bérpótlék illeti meg.
Hora
2016. április 12. 09:48
Jól tették. Időben kifogták a szelet a vitorlából. Mégis hogyan kéne reagálnia egy profi politikusnak? Nagy pech ez a ballibnek akinek a tömeg felé semmi érdemi mondanivalója nem maradt. Főleg, hogy bevándorláspártiak voltak az elején. Ezzel: Kampec. Most még lázítják egy kicsit a tanárokat, turkálnak Orbán zsebében majd szépen elmennek a picsába.
Zsusztina
2016. április 12. 07:22
Fontos a kormánynak a vasárnapi zárvatartás, de még ezerszer fontosabb nekik, hogy ne legyen Magyarország muzulmánokkal elárasztva. És ha a nyugat-európai országokat nézzük, világosan látjuk, hogy nem álproblémáról van szó. Nem értek egyet, de belátom, hogy nem nagyon volt más választása a kormánynak. Egy előnye még lehet, hogy a cécó közepette nő azok száma, akik rájönnek, nem is akarnak vasárnap is vásárolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!