Magyarország nagy vesztese lehet a Brexitnek

2016. július 04. 10:05

A Brexit komoly érvágás az integrációnak, és jelentős felfordulásokat hozhat a következő években, arról nem is beszélve, hogy a britek kilépésével rövid távon az Unió gazdasága sem jöhet ki jól.

2016. július 04. 10:05
Ténytár
Ténytár

Azzal, hogy sikerült jóval több uniós forrást lehívni, mint 2010 előtt, jelentősen javult a gazdasági teljesítmény, azonban ez is csak arra volt elég, hogy elérjük a gazdasági válság előtti szintet. Az ország sebezhetőségét jól bizonyítja, hogy év első negyedévében nagyot zuhant a magyar gazdaság teljesítménye azzal, hogy az előző költségvetési ciklus pénzeit most először nem lehetett már felhasználni, az új költségvetési ciklushoz köthető nagyobb projektek pedig még nem indultak el.

A britek kilépésével egy jelentős lyuk fog keletkezni a büdzsében, mivel Nagy-Britannia nettó befizető ország, az pedig teljesen egyértelmű, hogy a britek nem folyósítanak több pénzt azután, miután kiléptek. Az ottani euroszkeptikusok szerint például ezekből a pénzekből lehetne majd a brit gazdaságot felpörgetni. Nyilvánvalóan, ha kevés pénz áll majd rendelkezésre, akkor kevesebbet is lehet szétosztani a tagországok között, a folyamatot azonban teljes bizonytalanság övezi. Jogi szempontból például nem egyértelmű, hogy újra kell-e tárgyalni a mostani ciklusra vonatkozó kifizetéseket, vagy az országok megegyeznek, hogy arányosan mindenki kevesebbet fog kapni. Utóbbi a legvalószínűbb forgatókönyv, mivel Brüsszel kapacitásai így is le lesznek kötve a britekkel való tárgyalás során, egy az uniós tagországok közti birkózásra pedig senkinek sincs szüksége.

Egy másik érdekes kérdés, hogy Magyarország a tervek szerint például 2019-ig le szeretné kötni az összes uniós forrást, a brit kilépés viszont könnyen keresztbe tehet a magyar kormány terveinek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2016. július 04. 18:39
Inkább úgy kellene tekinteni erre a Brexitre - már ha egyáltalán lesz olyan - mint egy esélyre Magyarország számára a függetlensége visszaszerzéséhez. Rengeteg magyar hazafi harcolt és halt meg Magyarország függetlenségéért és szabadságáért, s erre a 12 évvel ezelőtti nemzedék önként lemondott erről. :-( Magyarország függetlensége nem szabad, hogy alku tárgya legyen.
kjkj945
2016. július 04. 15:05
LEH mi ez? lehetetlen!
Mich
2016. július 04. 13:54
A Soros-bérenc Hazugságtár... megint megmondja a Tutit...
Takács Dezső
2016. július 04. 13:15
Okos ember ilyenkor az angol mellé németül vagy hollandul tanul és amikor kimondják Angliában ,akkor szépen eljön Angliából vagy Magyarországról se oda megy .Mindig az elsőké a zsíros falat a többinek a csont jut csak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!