Elcsalták Magyarországot

2016. augusztus 17. 20:34

Magyarország az a hely, ahol legalizálták a választási csalást.

2016. augusztus 17. 20:34
Pető Péter
Pető Péter
Népszabadság

Magyarország az a hely, ahol legalizálták a választási csalást.

Lényegében ez történt ugyanis akkor, amikor a rendőrség megszüntette a nyomozást azok ellen a kopaszok ellen, akik februárban megakadályozták, hogy Nyakó István MSZP-s politikus elsőként adja le népszavazási kérdéseit a Nemzeti Választási Irodában.

A nyomozóknak úgy nem sikerült bűncselekményre lelniük, hogy a Kúria korábbi ítéletében kimondta, a kopaszok akadályozták Nyakót népszavazás kezdeményezési jogainak gyakorlásában.

Ez után szemernyi okunk sincs arra, hogy országnak tekintsük ezt a helyet, amely nem több, mint egy fideszes hűbérbirtok. Ahol a rendőrség tényleg képes elsikálni egy olyan közbotrányt, amelyet élőben közvetít a média, amelynél az elkövetők a kamerába nézve hagyják el a helyszínt, amely szemérmetlen nyíltsággal köp szembe mindent, amit a demokrácia maradékáról tudunk, amelynél a bíróság kimondja, hogy a főszereplők jogokat sértettek – ott elítélik az igazságot.

Teszik ezt úgy, hogy az ügy elválaszthatatlan a Fidesztől. Nem csak a módszer miatt, nem csak azért, mert a különféle szervilis szervek szánalmas megoldásokkal mosták a mocskot, hanem azért is, mert a melóban résztvevő kopaszok közül többen is köthetők Kubatov Gáborhoz, a párt alelnökéhez, aki egyébként a választási mozgósításért is felel.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zőldsas
2016. augusztus 18. 14:37
Te süket farok hol van az leírva, hogy kopasz emberek nem közlekedhetnek pláne 120 kilósan. Nem hangoskodtak , nem tartották fel a Nyaklót akinek régen börtönben kellene lenni elszámolási csalás miatt.
catalina9
2016. augusztus 18. 13:28
scamp2 [Hozzászóló kiszűrése] 2016. augusztus 18. 11:48 Jaja. Főleg "hasafik" Mi a picsának kommentelsz, ha írni sem tudsz már?" Vakkantó gondolkozzon, mielőtt vakkant.
catalina9
2016. augusztus 18. 11:33
scamp2 [Hozzászóló kiszűrése] 2016. augusztus 18. 07:52 Feltételezem hogy a ballib oldal is magyar." Ök a sekélymagyar hasafik..
catalina9
2016. augusztus 18. 07:37
Zod [Hozzászóló kiszűrése] 2016. augusztus 18. 07:34 Ausztriában csalták el a választást." de arról kussolnak a látványlibsik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!