Politikusok és emberek

2016. augusztus 03. 07:25

Szép hazánkban még soha nem fizettek ilyen irgalmatlan összegű óvadékot (negyedmilliárd forintot) azért, hogy egyetlen ember kikerüljön a börtönből.

2016. augusztus 03. 07:25
Pilhál Tamás
Magyar Nemzet

„Történelmi napokat élünk. Szép hazánkban egyrészt még soha nem fizettek ilyen irgalmatlan összegű óvadékot (negyedmilliárd forintot) azért, hogy egyetlen ember kikerüljön a börtönből. Másrészt így talán egy ideig van remény »az ország kormányzati stabilitásának megőrzésére«, amit – ha hihetünk Vizoviczki László kiszivárgott vádalkuajánlatának – egy dolog veszélyeztetett, de nagyon: ha a »diszkópápa« nem vehet részt gyermekei fölnevelésében. Hát, most ez az akadály is elhárult, házi őrizetben nevelheti a kicsiket egészen a jogerős ítéletig. Bíróságaink normál ügymenetét ismerve ez annyit tesz: talán még a gyermekek nyugdíjazását is otthonról intézheti.

Persze most majd jönnek az irigyek és a fanyalgók, és választ követelnek: »Honnan volt negyedmilliárdja a Vizónak?« Pedig senki sem állította, hogy ő fizetett. Sőt, ő biztosan nem fizetett, hiszen bent ült a cellájában. De meglehet, nem is egy családtag vagy üzlettárs, hanem egy titokzatos jóakaró vitte a szabadulási pénzt. Hogy ez a jóakaró kinek akart jót, az más kérdés. Egy jókor, jó helyen (ne adj’ isten az elhíresült Aphrodité bárban) készült videofelvétel csodákra képes. Feltéve, de meg nem engedve, hogy a Vizoviczki-vagyonból telt ki az óvadék, abban sem vádlottunk a ludas, ő kétkezi munkával (vagy inkább: vérrel, verejtékkel) megdolgozott a százmillióiért. Tessék a bíróságot hibáztatni, amiért ilyen csekély összeget talált ki! Vagy az ügyészséget, amiért foghíjas lett a vagyonzárolás!

Tényleg nem értem Rogán Antalt, amiért váltig tagadja, hogy ismerné ezt a sikeres üzletembert. Sőt, úgy hallani, perrel fenyegeti az ezt sugalmazókat. Ugyan miért? Polgármestersége idején is sok pénzt hozhatott az V. kerületnek Vizoviczki helyi mulatóhálózata (már ha adózott), abból vehettek például virágcsokrokat a Tisztelet Társasága nyugdíjasainak. Meg aztán a hírek szerint Rogán könyvvizsgálója, Szebellédi István is kapcsolatban állt az »éjszaka császárával«, Rónaszéki László akkori jegyző úgyszintén, akárcsak a helyi rendőrök – olyannyira, hogy a vádirat szerint Vizoviczki az utóbbiakat kilóra meg is vette. Felesleges hát duzzogva tagadni az ismeretséget, inkább az ügy élére kell állni, ki kell aknázni a benne rejlő lehetőségeket. Akár propagandakampányt is szentelhetnének a témának. Csekély néhány milliárdból lehetne üzenni Brüsszel helyett ezúttal »az embereknek«, hogy megértsék: lám, milyen jól elvannak egymással politikusok és üzletemberek.

Példát lehet venni Kubatov Gáborról, a Fidesz alelnök-pártigazgatójáról, aki arra a kérdésre, találkozott-e Vizoviczki László vállalkozóval, így felelt: »Persze. Politikus vagyok, az a dolgom, hogy találkozzak emberekkel.« A nyilatkozat második fele példamondat lehetne bölcsészkari logikatankönyvekben. Kubatov egy politikus? Igen. Egy politikusnak joga van emberekkel találkozni? Joga. Vizoviczki egy ember? Nyilvánvalóan. Logikus következtetés? Bármely politikusnak munkájából kifolyólag joga, sőt kötelessége emberekkel találkozni. Nem számít, hogy az illető visszaeső gyerekgyilkos, terrorista vagy vesztegetéssel és adócsalással vádolt mulatótulajdonos. Ez elvi kérdés. Persze, kenőpénzt semmilyen körülmények között nem szabad átvenni, de ezt politikusaink is tudják, és nem is tesznek ilyet – mondjanak bármit a Portik Tamás-félék.

Vegyük tudomásul, a politikusoknak joguk van emberekkel találkozni. Baj legfeljebb abból származhat, ha előbb vagy utóbb tényleg »az emberekkel«, vagyis a választókkal találkoznak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lantose70
2016. augusztus 03. 09:10
Vegyesek az érzelmeim. Egyrészt ha a bérajvékolók ajvékolnak, akkor biztosan jó a döntés. Másrészt viszont ez a Vizivakárki a kormány egy tagját, Rogán Antalt alaptalanul vádolta korrpucióval, amiért egy normális országban börtön jár. Szóval nem tudom, mi most a helyes, de bízom benne, hogy a kormány és a hatóságok bölcsek, már bizonyították a rátermettségüket.
vendelin
2016. augusztus 03. 08:35
Jobboldaliként azt mondom: lehet itt simicskázni meg simongáborozni, de talán fontosabb lenne magára az írás tartalmára figyelni, és elgondolkodni rajta. Az én egyszerű, paraszti agyam szerint nehezen elképzelhető, hogy egy kerületi polgármester nem ismeri a kerülete egyik "nagyvállalkozóját". Az biztos, hogy a Fidesz által hangoztatott és láttatni akart morális fölény igen hamar el tud párologni az ilyen és ehhez hasonló ügyeken (Habony, Vajna, L. Simon, Rogán, Kubatov és társai). Mióta az eszemet tudom, Fidesz szavazó vagyok, de ha nem leszek, az egyértelműen ezeknek az "uraknak" lesz köszönhető. És sajnos bármennyire is nagyra tartom a miniszterelnök úr államférfiúi képességeit, azért a helyzet mégiscsak az, hogy az említett "urak" helyzetbe hozása és ott tartása az ő felelőssége is. Szerintem a Fidesz elemi érdeke, hogy ezeket az ügyek tisztázásra kerüljenek.
enes
2016. augusztus 03. 08:28
Kuncze meg Prisztás - közös fénykép.
tevevanegypupu
2016. augusztus 03. 08:19
Lehet, hogy Rogán bűnos, lehet, hogy ennek a rendőrnek valami maffiózó adta a pénzt, inden lehetséges..de ha Pilhalnak lennék akkor nagyon de nagyon csendben maradnék..ugyanis ha minden igaz, őt viszont Simicska Lajos fizeti..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!