Boltzár újratöltve?

2016. október 28. 07:17

Taktikát váltott a KDNP: már nem a nyitva tartás korlátozása, hanem a kiskereskedelmi dolgozók hét végi pihenése szempontjából közelíti meg kiemelt témája, a szabad vasárnap kérdését.

2016. október 28. 07:17
Facsinay Kinga
Magyar Nemzet

De azért a Fidesz-frakció mégiscsak dolgozik egy olyan ötpontos javaslatcsomagon, amely havi két teljes szabad hétvégét garantálna a kiskereskedelmi dolgozóknak. Ami méltányosan is hangzik, mint ahogyan az is, hogy a fideszes javaslat emelné a jelenlegi 50 százalékos vasárnapi bérpótlékot. Szakértők szerint az lenne a legjobb, ha visszaállna a 100 százalékos szint a hét végi pihenőnapra, éppúgy, mint a boltzár eltörlése előtti időszakban.

Akadnak tehát a dolgozók szempontjából előremutató elemek is a javaslatban, de ne áltassuk magunkat azzal, hogy a kormánypártok puszta szívjóságból tartják napirenden a témát. A valóságos okokra részben Orbán Viktor miniszterelnök szolgált nemrégiben magyarázattal. Egy szeptemberi lengyel gazdasági fórumon ugyanis kijelentette: »Négy olyan terület létezik, ahol muszáj elérni, hogy a hazai tőke a nemzetközi fölé nőjön. Ezek a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelmi hálózat. Hárommal megvagyunk, a negyedikbe beletörött a fogunk. Kénytelenek vagyunk ezért új ötleteken dolgozni. Sajnos a kereskedelmi hálózatok furfangosabbak nálunk. Még néhány év, és ezt a célt is teljesítjük.«

A kormánynak tehát valójában az a célja, hogy foglalkoztatáspolitikai eszközökkel kényszerítse bezárásra az üzletláncokat, leginkább a külföldi tulajdonúakat. Mert még mindig az a mantra, hogy a nemzeti tőkésosztályt kell építeni. Ám ha eltekintünk attól, hogy a nemzeti tőkésosztály alatt mostanában a »haverok« jó üzlethez juttatását kell érteni, akkor sem ártana rangsorolni a problémákat. Vannak ugyanis fontosabb dolgok, mint a boltzár. Ilyenek a gyalázatosan alacsony hazai bérek és a munkaerőhiány, nem csak a kereskedelemben. Ezt kellene először rendbe tenni, azt követően helyreállítani a néhány éve kiherélt munka törvénykönyvét, s utána talán már eszükbe sem jutna a vasárnapi boltzár.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2016. október 28. 22:12
Kedves Kinga! Csak 1 hónapig ülj be vasárnap a auchan,tesco pénztárba úgy,hogy előtte hétfőtől szombatig csak dolgoztál!
Öreg
2016. október 28. 19:50
Baromira lezüllött az MN gárdája! Egyáltalán kinek írnak?
Mich
2016. október 28. 12:43
1. igaz: a KDNP nem tudja elereszteni ezt a (gumi)csontot... 2. G.Lali csicskája viszont hazudik: "a kiskereskedelmi dolgozók hét végi pihenése" elejétől fogva fontos szempont volt
Zod
2016. október 28. 11:35
Ha megéri a vasárnapi nyitvatartás, vesznek fel rá munkaerőt, ha nem,akkor bezárnak. Mellesleg ,ha csak egy lánc is a vasárnapi nyitvatartás mellett dönt az összes többi is rákényszerül. Tisztességgel megfizetett munkavállaló akinek jár havi két szabad hétvége? Ez maga a fasizmus. Ejrópa segíccs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!