Kövér László gyűlölettől sercegő hangon oktatott az EP sajtószabályzatáról

2016. december 06. 17:34

Tanulmányoztuk az EP sajtószabályzatát. E szerint sehol nem tiltják, hogy ne lehetne mikrofont dugni egy képviselő orra alá a nyilvános területeken. Más kérdés, hogy az EP-ben minden eszközzel segítik a sajtó munkáját, a magyar parlamentben pedig minden eszközzel akadályozzák.

2016. december 06. 17:34
Ember Zoltán
24.hu

„A Mandiner munkatársa, Bakó Beáta arról szerette volna kérdezni Kövér László házelnököt, hogy milyen hatással van rá a hatalom. Másokat is kérdezett ugyanerről, nemcsak a házelnököt. Mindezt a nyilvános sajtófolyosón tette, de Kövér meglehetősen indulatosan, fojtott gyűlölettel a hangjában, elég ijesztően kioktatta, hogy még itt sem kérdezhet tőle. (...)

Sehol nem írnak olyat, amiről Kövér beszél

Megtettük: tanulmányoztuk az EP sajtószabályzatát. E szerint sehol nem tiltják, hogy ne lehetne mikrofont dugni egy képviselő orra alá a nyilvános területeken.

Főszabály szerint, akinek szabályos sajtóengedélye van, Strasbourgban bárhol kérdezheti a politikust, ott, ahol ez nem tilos. (...)

Más kérdés, hogy az EP-ben minden eszközzel segítik a sajtó munkáját, a magyar parlamentben pedig minden eszközzel akadályozzák. Ez azért van, mert előbbi az átláthatóság, utóbbi az titkolózás jegyében működik. Sajnos Magyarországon a kormány hivatalai – tisztelet a kivételnek – nem válaszolnak a megkeresésekre, adatkérésekre, nemcsak a kényes ügyekben, hanem a normál ügymenetben sem.

Ezért a magyar újságírónak nincs más eszköz a kezében, mint ahol lehet, szembesíteni a kormánypárti politikust a viselkedésével.” 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 212 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kálmi
2016. december 07. 19:28
A magát értelmiségnek gondoló újságíróknak anélkül is fel kellene tudni fogni, hogy mik a szabályok.Ha nem képes rá, akkor semmi keresnivalója a média területén. Ha meg képes csak köp rá, akkor provokátor és a minimum az, ahogy Kövér szólt hozzá. Én pofán vágtam volna, ő nem tehette.
VéZSé
2016. december 07. 19:03
A kérdés eleve retardált volt. Kezdjük ezzel: "önre hogy hat a hatalom". Mit nyilatkozzon erre az ember, hogy ne nézzék hülyének? Ez basszus egy kocsmai sörözés közben elmélkedő kérdés. Aztán: illem. Sajtófolyosó ide, sajtófolyosó oda, ha valaki nem akar válaszolni, nem dugjuk fel az orrába a mikrofont, miközben távozik. Kövér lehet bunkó, de ebben az esetben igaza volt. A sajtófolyosó azt jelenti, az újságírók kérdezhetnek a képviselőktől, ők pedig ha akarnak(!), válaszolnak...
puszika
2016. december 07. 11:10
Igen,az EP szabályzata segít minden balliberális firkászt aki ekézi a magyar kormányt! Idézek: "Nyugaton a média a balliberálisok kezében van!" Ember legyél Ember!!!!!!!
catalina9
2016. december 07. 10:51
"..Ezért a magyar újságírónak nincs más eszköz a kezében, mint ahol lehet, szembesíteni a kormánypárti politikust a viselkedésével.” Nos Ember elvtárs, többek között erre van a heti RENDSZERES kormányinfó, ahol bármit lehet kérdezni, mindenre válaszolnak, amire pedig helyben nem tudnak, később írásban megteszik. Ezeken a kormányinfókon egyre kevesebb a progresszív, haladó balos újságíró, ugyanis rendre kiderül a felkészületlenségük, és a valódi információk zavarnák őket a hazudozásbban. No meg azt sem szeretik, hogy Lázár mosolyogva leiskolázza őket. Így aztán állandóan mártírkodnak, hogy ők szegény üldözöttek....szaladnak a megbízóikhoz, a határok nélküli Soros Györgyhöz stb. stb. Gerinctelen banda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!