Igazságra várva

„Hatályon kívül helyezte a Győri Ítélőtábla a vörösiszapperben hozott elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatását rendelte el. Eddig a hír, amelyre sokan vártak. A mögötte lévő ok azonban egészen megdöbbentő. A táblabíróság ugyanis azért járt el így, mert a Veszprémi Törvényszék bírája nem teljesítette teljeskörűen indoklási kötelezettségét. Egyszerűbben fogalmazva: hiányosak voltak következtetései, nem vetette össze egymással a bizonyítékokat, nem ütköztetett tanúvallomásokat, a szakvéleményekből levont állásfoglalásai pedig alig voltak követhetők. Felsorolta ugyan a pertörténetet, de nem indokolta, elemezte a bizonyítékokat, mit és miért állapított meg, következtetéseit mi bizonyítja, más következtetéseket mi cáfol. Vagyis a rendkívül hiányos indoklásból nem lehetett megállapítani, mi alapján hozta meg a tizenöt vádlottat felmentő ítéletét.

Tette mindezt egy olyan perben, amelynek előzménye, a vörösiszap-katasztrófa tíz emberéletet követelt, százaknak okozott súlyos sérülést, életek munkáját tette tönkre, és több százmilliárdos kárt okozott magán-, valamint közvagyonban. Hogy a megvádoltak abban a tudatban élték 2010 óta az életüket, hogy ők ártatlanok, az már-már „természetes”. Elhitték saját dajkameséjüket, addig mantráztak az országnak és maguknak, hogy vétlenek, míg az valósággá nem lett. Ám ehhez szükség volt a bíróság hathatós közreműködésére. És ezt nem mi állítjuk, hanem egy magasabb jogászfórum, a Győri Ítélőtábla.

De vegyük sorra, mely tényeket hagyott figyelmen kívül az a Veszprémi Törvényszék, amely egyébként az országot felkavaró Cozma-gyilkosság ügyében példás munkát végzett, és kellően elrettentő ítéletet hozott! A szakértők azt állapították meg, hogy a katasztrófa oka alapvetően a X. számú kazetta rosszul megválasztott helyszíne volt, a tervezők nem vették figyelembe az altalaj állagát. E vélekedést tette magáévá az első fokon eljáró bíróság is. Az elsőfokú ítélet indoklásában Szabó Györgyi bíró rá is mutatott: a hatalmas monstrum időzített bombaként nyelte éveken át a vörösiszapot, gátjának sarka lényegében bármikor átszakadhatott volna. Ezzel fel is mentette a vádlottakat minden felelősség alól, mondván, a tragédia tervezői hiba miatt következett be.

De ha így van – és nincs okunk, jogunk kételkedni a szakértők véleményében –, nem kellett volna a tulajdonosoknak, a menedzsmentnek, a beosztottaknak fokozottan figyelniük a létesítmény állagát? Minden elképzelhetőt megtenni azért, hogy a kazetta működése ne veszélyeztesse a környék lakosságát, az üzem biztonságát? S vajon azért ki a felelős, hogy – ahogy az az ügy kapcsán felállított parlamenti vizsgálóbizottság jelentésében is szerepelt – jócskán túl volt töltve a kazetta? Amint arról egy nemrégiben rendezett konferencián a jobbikos Kepli Lajos, a bizottság elnöke beszélt: a szénsalakból épült gát anyaga rideg, ami a száraz vörösiszapot kiválóan tartja, ám a víz dinamikus mozgásának nem volt képes tartósan ellenállni.

Szerencsére a táblabíróságnak egyáltalán nem volt mérlegelési jogköre, nem vizsgálódhatott, a teljes körű indoklási kötelezettség hiányában csak egyet tehetett, új elsőfokú eljárást rendelt el. És ennek tulajdonképpen örülnünk kell, mert az ítélőtábla döntésével legalább a lehetőségét megadta annak, hogy egy más szemléletű bíróság más szemszögből vizsgálhassa meg a tényeket, esetleg új szakértői véleményekre, tanúvallomásokra alapozva más megvilágításba helyezze a történteket.

Megmarad annak lehetősége, hogy kiderüljön: ki a felelős Magyarország történetének legnagyobb ipari katasztrófájáért. Hét év után végre esély nyílik arra, hogy a földönfutóvá tett kolontáriak, devecseriek, somlóvásárhelyiek százai elégtételt kapjanak, s hogy megmaradjon az emberek igazságszolgáltatásba vetett hite. Ha már az ígért elszámoltatások, »az előző nyolc év« gaztetteit elkövetők felelősségre vonása mindmáig várat magára.”