Igazságra várva

2017. február 07. 08:51

Megmarad annak lehetősége, hogy kiderüljön: ki a felelős Magyarország történetének legnagyobb ipari katasztrófájáért.

2017. február 07. 08:51
Velkei Tamás
Magyar Nemzet

Hatályon kívül helyezte a Győri Ítélőtábla a vörösiszapperben hozott elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatását rendelte el. Eddig a hír, amelyre sokan vártak. A mögötte lévő ok azonban egészen megdöbbentő. A táblabíróság ugyanis azért járt el így, mert a Veszprémi Törvényszék bírája nem teljesítette teljeskörűen indoklási kötelezettségét. Egyszerűbben fogalmazva: hiányosak voltak következtetései, nem vetette össze egymással a bizonyítékokat, nem ütköztetett tanúvallomásokat, a szakvéleményekből levont állásfoglalásai pedig alig voltak követhetők. Felsorolta ugyan a pertörténetet, de nem indokolta, elemezte a bizonyítékokat, mit és miért állapított meg, következtetéseit mi bizonyítja, más következtetéseket mi cáfol. Vagyis a rendkívül hiányos indoklásból nem lehetett megállapítani, mi alapján hozta meg a tizenöt vádlottat felmentő ítéletét.

Tette mindezt egy olyan perben, amelynek előzménye, a vörösiszap-katasztrófa tíz emberéletet követelt, százaknak okozott súlyos sérülést, életek munkáját tette tönkre, és több százmilliárdos kárt okozott magán-, valamint közvagyonban. Hogy a megvádoltak abban a tudatban élték 2010 óta az életüket, hogy ők ártatlanok, az már-már „természetes”. Elhitték saját dajkameséjüket, addig mantráztak az országnak és maguknak, hogy vétlenek, míg az valósággá nem lett. Ám ehhez szükség volt a bíróság hathatós közreműködésére. És ezt nem mi állítjuk, hanem egy magasabb jogászfórum, a Győri Ítélőtábla.

De vegyük sorra, mely tényeket hagyott figyelmen kívül az a Veszprémi Törvényszék, amely egyébként az országot felkavaró Cozma-gyilkosság ügyében példás munkát végzett, és kellően elrettentő ítéletet hozott! A szakértők azt állapították meg, hogy a katasztrófa oka alapvetően a X. számú kazetta rosszul megválasztott helyszíne volt, a tervezők nem vették figyelembe az altalaj állagát. E vélekedést tette magáévá az első fokon eljáró bíróság is. Az elsőfokú ítélet indoklásában Szabó Györgyi bíró rá is mutatott: a hatalmas monstrum időzített bombaként nyelte éveken át a vörösiszapot, gátjának sarka lényegében bármikor átszakadhatott volna. Ezzel fel is mentette a vádlottakat minden felelősség alól, mondván, a tragédia tervezői hiba miatt következett be.

De ha így van – és nincs okunk, jogunk kételkedni a szakértők véleményében –, nem kellett volna a tulajdonosoknak, a menedzsmentnek, a beosztottaknak fokozottan figyelniük a létesítmény állagát? Minden elképzelhetőt megtenni azért, hogy a kazetta működése ne veszélyeztesse a környék lakosságát, az üzem biztonságát? S vajon azért ki a felelős, hogy – ahogy az az ügy kapcsán felállított parlamenti vizsgálóbizottság jelentésében is szerepelt – jócskán túl volt töltve a kazetta? Amint arról egy nemrégiben rendezett konferencián a jobbikos Kepli Lajos, a bizottság elnöke beszélt: a szénsalakból épült gát anyaga rideg, ami a száraz vörösiszapot kiválóan tartja, ám a víz dinamikus mozgásának nem volt képes tartósan ellenállni.

Szerencsére a táblabíróságnak egyáltalán nem volt mérlegelési jogköre, nem vizsgálódhatott, a teljes körű indoklási kötelezettség hiányában csak egyet tehetett, új elsőfokú eljárást rendelt el. És ennek tulajdonképpen örülnünk kell, mert az ítélőtábla döntésével legalább a lehetőségét megadta annak, hogy egy más szemléletű bíróság más szemszögből vizsgálhassa meg a tényeket, esetleg új szakértői véleményekre, tanúvallomásokra alapozva más megvilágításba helyezze a történteket.

Megmarad annak lehetősége, hogy kiderüljön: ki a felelős Magyarország történetének legnagyobb ipari katasztrófájáért. Hét év után végre esély nyílik arra, hogy a földönfutóvá tett kolontáriak, devecseriek, somlóvásárhelyiek százai elégtételt kapjanak, s hogy megmaradjon az emberek igazságszolgáltatásba vetett hite. Ha már az ígért elszámoltatások, »az előző nyolc év« gaztetteit elkövetők felelősségre vonása mindmáig várat magára.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2017. február 07. 22:57
A felmentő ítéletet megfogalmazó bírót el kell tanácsolni erről a pályáról, mert alkalmatlan erre a szakmára(?), tudományra(?).
KannibálTatárÚr
2017. február 07. 15:27
Ne haragudj, de ez jó nagy marhaság. Ha döntenek a gát megépítéséről, A falu veszélyeztetett részét védeni kell. általában lebontani az érintett épületeket. A műszaki létesítmény beruházásának árában ennek az átépítésnek, bontásnak is benne kell lenni. A Vágon az 50-60-as években is így építették a vízerőműveket. Sok falut szüntettek meg, ill. helyeztek át.
balbako_
2017. február 07. 14:52
Ezzel is elnyavalyognak pár évet. Ez a független bíróság szar!
56október
2017. február 07. 10:42
Régi mondás: ami sokat késik, az általában el is múlik... Sajnos, igazság már valószínűleg nem lesz, csak igazságszolgáltatás. A magyar "igazságszolgáltatás", főleg pedig a magyar bírói kar (ügyészekről most direkt nem beszélek)alapos ismeretében különösebb illúzióim nem lehetnek,sajnos. Tíz ember megint úgy halt meg, hogy a szeretteik számára soha nem lesz megnyugvás.Remélem, legalább az érintettek rémálmaiban még sokáig ott fognak kísérteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!