Nem végóra, politikai termék

2017. április 27. 11:16

Válasz Dr. Király Miklós dékán nyílt levelére.

2017. április 27. 11:16
Mráz Ágoston Sámuel
Magyar Idők

„A tartalmi elemzésen túl más szempontok is eszébe juthatnak a levele olvasójának. Elsősorban az, hogy a nyílt Facebook-poszttal nem a leírtak megváltoztatását tűzte céljául, hanem politikai vitát kívánt generálni. Ebben az esetben, az eddigi fenntartásaimmal ellentétben, mégiscsak összhangban van a cél és a választott eszköz. Engedje meg ugyanakkor, hogy kételkedjem ezen szándékában, hiszen dékánként különösen a sajtónyilvános politikai tartalmú rendezvényeket erősen korlátozta a karon (egyébként vitatható, de logikus és következetes érvekkel), azaz mindent megtett, hogy az egyetem ne keveredjen politikai vitákba közvetetten sem. Vélelmezem, hogy ennek oka az ELTE-n dolgozók sokszínű véleménye és a politikai adok-kapok egyetemi eszközökkel való kontrollálhatatlansága volt. Ha igen, gondolom, hogy abban egyetértünk, ez a helyzet mostanra sem változott meg.

A miniszterelnöknek írt levelében néhány felsőoktatás-politikai szakkérdést is érint, amelyek szintén érdemesek az alaposabb vizsgálatra. Engedje meg, hogy – kellő alázattal – erre is vállalkozzam, miközben tudom, hogy nyolc év dékáni tapasztalattal nem szállhatok versenybe sem. Levelében nehezményezi, hogy Magyarországon a főiskolákból egyetemek lettek. A »felminősítés« több esetben tűnhet érdemtelennek, de mégis felmerül a kérdés, hogy nem nemzetközi trendről van-e szó.Vajon az átcímkézés ténylegesen csökkenti-e a távolságot az alkalmazott képzések és a tudományos fellegvárak között?

Ha már az elnevezésről van szó, azt se feledjük el, hogy a CEU sem igazán egyetemes egyetem, hiszen alapképzést nem folytat, csak mesteri és doktori kurzusokat kínál, tudományterülete pedig inkább egy karnak, mint egy egész univerzitásnak tekinthető. Félreértés ne essék: ettől még helyes, hogy egyetemnek hívják, észrevételem csak azt bizonyítja, hogy ma már nem érdemes szűkmarkúan bánni ezzel a címmel.

Szintén szó esik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepéről. Miközben igaz a felhánytorgatott forrásbőség, s az is, hogy az „új Ludovika” aligha tudományegyetem, azt se felejtsük el, hogy csak formailag van szó új intézményről. Rendőrtiszti és államigazgatási főiskola, valamint nemzetvédelmi egyetem korábban is létezett, a közszolgálati ezek integrációja. Ráadásul az új intézmény egyáltalán nem vádolható egyoldalú kormánypártisággal, az oktatói gárdája alapján semmiképpen sem.

Végül megemlíti az egyetemek 500-as sanghaji listáját s a magyar felsőoktatás lecsúszását. A tény fájdalmas, de nem hiszem, hogy a miniszterelnök felelősségi körébe tartozik. Nem lehet, hogy az ilyen kritikus visszajelzéseknek inkább önvizsgálatra kellene sarkallnia az egyetemi oktatókat és az egyetemi vezetőket? Szerintem rossz beidegződés, ha a saját hibáinkért is a politikai vezetőket vonjuk felelősségre.

A nemzeti felsőoktatás jövőjéért aggódni helyes és jogos. Egyetemi embernek az előremutató megoldásokon töprengeni egyenesen kötelező. A CEU körüli politikai vitából azonban a magyar egyetemi és tudományos szféra végóráit vizionálni alaptalan és felelőtlen következtetés, a nyilvánosságban elterjedt kifejezést használva »politikai termék«. A mindenkori miniszterelnököt kritizálni demokratikus országban természetes és szabad, de aki kioktatja, leszólja vagy áthárítja rá a felelősségét, méltatlanul jár el. Vajon tudja-e, aki így tesz, hogy milyen ügyet szolgál?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. április 27. 17:54
Mráz nagyon kulturáltan tette helyre a dékán urat, aki pozícióján túlterjeszkedve politizál, ami nem dolga. Miért lenne fontosabb az ő véleménye például migrációs kérdésekben, mint bármely más magyar állampolgárnak? Arra ott volt a népszavazás, ott elmondhatta a véleményét.
Agnieszka
2017. április 27. 16:43
Hát, a magyar társadalom normaszegési hajlandóságát már elég nehéz fokozni. Néha eszembe jut, h. az elöregedő társadalom miatt is megteremtődött lakásbőség haszonélvezői közül hányan is fizetnek adót, miközben az egészségügy, oktatás a nyugatinál szegényesebb feltételein siránkoznak, természetesen a már 7(!) éve hatalomban lévő Fidesz kormányt vádolva. Vicces.
BőröndÖdön
2017. április 27. 15:35
Samu,tényleg mindez a pénz ?!...:(
mindegy
2017. április 27. 13:56
ÜZENET sorosnak! Béreljen egy nagy személyszállító hajót, szedje össze a menekülteket és vigye Amerikába! Szedje föl a Mexikó határán a kerítést. Ezzel bebizonyítaná, hogy jó a nyitott társadalom. Lehet, hogy irigykedni fogunk és mi is követjük. Mutasson példát! A jónak nem vagyunk ellene.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!