Szabadulni a mocsárból, menekülni a magyar politikából

2017. október 24. 06:49

Immár sajnos megszokott, hogy a politikai rendezvények főszereplői az egymást esernyővel, nejlonzacskóval, olykor ököllel cséphadaró vértüntetők.

2017. október 24. 06:49
György Zsombor
Magyar Nemzet

„Immár sajnos megszokott, hogy a politikai rendezvények főszereplői az egymást esernyővel, nejlonzacskóval, olykor ököllel cséphadaró vértüntetők. A média sajátossága, hogy súlyánál hangsúlyosabban számol be akár tucatnyi ember rendzavarásáról is, ám annak tudatában, hogy a beszédeket fix helyről úgyis élőben adja több televízió, érthető, hogy a tudósítók a normálistól eltérő eseményekre fókuszálnak. Egyszerűen ilyen a média működése, az újat, a szokatlant vagy egyszerűbben: a konfliktust keresi. És a helyzet az, hogy a közönség is így van ezzel, legfeljebb kevesen vallják be. A közösségi felületek felértékelődésével, az ott elérhető élő közvetítésekkel pedig egyre hangsúlyosabbá is válik az, ami nem a színpadon, hanem éppen hogy az utolsó sorokban történik.

Ám ahogyan egyre kevesebben kíváncsiak az önmaguk körül tekergő, minduntalan ugyanoda visszatérő, a valódi új üzenetet nélkülöző beszédekre – tisztelet a kivételnek –, úgy menekül a normális emberek sokasága a hátsó sorok mocsarából is.

Mert egyiknek sincsen már semmi köze a forradalomhoz, a polgári Magyarországhoz, egyiknek sincs semmi köze az egészséges lelkivilághoz. Az agresszió, ahogy a hülyeség, nagyjából pártsemleges. És ha a direkt erőszak nem is, a fanatizmus sajátos módon a hatalom érdekeit szolgálja, hiszen a főnököt tűzön-vízen át követő, érte járókerettel is harcba szálló »szimpatizáns« úgyis be fogja húzni az ikszet áprilisban: minél alacsonyabb a részvétel, annál nagyobb eséllyel ők, a fanatikusok döntenek majd arról, merre tovább, Magyarország. Egyszerű a képlet.”

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barany
2017. október 24. 20:28
Ha Simicska megvonja majd a Magyar Nemzet finanszírozását, és megszűnik ez az elpiszkított MN, Új Magyar Nemzet néven, új emberekkel kellene ezt a nagy hagyományú lapot újra indítani. Elsősorban persze elektronikus változatban
catalina9
2017. október 24. 13:31
hiszen a főnököt tűzön-vízen át követő, érte járókerettel is harcba szálló »szimpatizáns« úgyis be fogja húzni az ikszet áprilisban: minél alacsonyabb a részvétel, annál nagyobb eséllyel ők, a fanatikusok döntenek majd arról, merre tovább, Magyarország. Egyszerű a képlet.” nocsak, nocsak Zsombor elvtárs, netántán a Jobbik vérgőzös szimpatizánsairól regél, mert nemrégen még biztos volt, hogy a jobbik nyer és a Vona kormány lesz...ez már nem áll?
atila68
2017. október 24. 11:18
11 éves cikk a mandineren?
ZSOLT-2010
2017. október 24. 11:07
A következő a probléma.--1. Ennek a cselédnek a főnöke-SL-TOLVAJ.--A jobboldali-konzervatív HÍRTV-t, Magyar Nemzetet ELLOPTA.Gazember módon tönkretette , lezüllesztette-444-hvg -szintre vitte.2. Cselédjei -egy tolvaj cselédjei-szégyent hoznak az MN-re-.------------Egy közönséges alkoholista tolvaj cselédje örüljön annak, hogy a prostituálódásából vígan meg tud élni-legalább ünnepkor fogja be a száját.--------------
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!