Kakas a szemétdombon

2017. november 30. 11:09

Kisstílűségnek, önzésnek, ügyetlen hatalmi játszmáknak vagyunk tanúi, de talán nem minden tanulság nélkül.

2017. november 30. 11:09
György Zsombor
Magyar Nemzet

„Az MSZP-ben ma nincsenek olyan emberek, akik mögé ez a szétzilált, folyton egymással háborúzó, a Fidesznek és a DK-nak is játszó tagság beállna, akik ezt a pártot meg tudnák menteni. Megértem, a tisztességes szocialistáknak borzasztó érzés lehet azzal szembesülni, hogy bármit tesznek is, az a jelen keretekben csak a végzetükre játszó Gyurcsány Ferenc érdekeit szolgálja.

Kisstílűségnek, önzésnek, ügyetlen hatalmi játszmáknak vagyunk tanúi, de talán nem minden tanulság nélkül. Idő kérdése, és a szociknak a mostani formában vége lesz. Az immorális Gyurcsányból már az életben nem lesz Orbán Viktor első számú kihívója, megtalálta az őt illető helyet a népszerűségi lista végén. A kérdés inkább az, hogy a régi baloldal támogatói megértik-e és feldolgozzák-e magukban, hogy a térfelükön zajló, a Fideszt kiszolgáló politika nem a köz érdekeit szolgálja és számukra zsákutcába vezet. És akik kiábrándultságuk miatt elfordultak a politikától, elhiszik-e azt, hogy ennek ellenére érdemes lesz szavazni tavasszal? Nemcsak szívvel, hanem ésszel is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szervita
2017. december 01. 17:44
Te is fiam Zsombor, neked mindegy csak segg legyen?
zakar zoltán béla
2017. november 30. 19:48
Kappan az fiam!"MN"
balbako_
2017. november 30. 16:22
Főleg a" Fidesznek is játszó" baloldal tetszik! Már az MN-nél kötelező a napi egy üveg Viski és a gecizés?
vendelin
2017. november 30. 16:08
Ha valaki "nemcsak szívvel, hanem ésszel" is szavaz, nincs más választása, csak a Fidesz. A "bal"oldal egyetlen esélye - nem a győzelemre, hanem csak a parlamentbe kerülésre, ezzel a túlélésre és a húsosfazékra - ha éppen arra apellál, hogy a 'zemberek szívvel szavazzanak. Ezért folytat meglehetősen egyszerű és durva "kampányt" (patás, orbántakarodj, rezsim és diktatúra).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!