És a hajó dől

2018. március 30. 11:12

A Medián friss eredményei a Fidesznél látják a biztos pártválasztók 54, a Jobbiknál a 16 százalékát. A kemény jobboldalnál van a hetven százalék.

2018. március 30. 11:12
Nagy N. Péter
168 Óra

„Az ellenzék számára a kormányváltás a cél, a Medián friss kutatási eredményei azonban a Fidesznél látják a biztos pártválasztók 54, a Jobbiknál a 16 százalékát. Ezt mostanában nem szokás így egybeszámolni, de tény, a kemény jobboldalnál van a hetven százalék. Ettől még történhet bármi, hiszen a Jobbik táborát taszíthatja annyira a Fidesz korrupt, harácsoló urizálása, hogy akár a baloldallal összefogva is szembefordul vele. Nem tudni, hogy döntenek, de a helyzet ettől még az, hogy oly mértékben billen jobbra a magyar politika, ami a hajózásban a felborulás veszélyével járna.

Stabilan ez a helyzet? Kopátsy Sándor, akit Matolcsy György mestereként tisztel, azt állítja, hogy Orbán jól mérte fel a magyar társadalom centrumát, ami ott van, ahol az Antall előtti MDF kereste.

Meglehet, hogy Ungváry Krisztiánnak van igaza, aki közvetlenül a 2010-es választás után fejtette ki, hogy rettenetes ugyan, ami a demokráciára következik, de legalább a modernizáció esélyt kap, azt ugyanis a magyarok csak a jobboldaltól fogadják el. Szerinte »a rendszerváltással felszabadult magyarok többsége először lassan, majd egyre határozottabban ráébredt, hogy a harmincas évek világát érzi igazán magáénak«.

Mindkét állítás nyomasztó a baloldali és a liberális ember számára. De életszerűek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rike
2018. április 02. 20:18
http://huppa.hu/gati-oszkar-nyilt-levele-bayer-zsoltnak/
zolizolizoltan
2018. április 01. 11:33
Egy szocdemmel szemben nehéz ideológiailag ellentétes oldalra kerülni. Hiszek abban, hogy a kapitalizmus a leginkább emberre szabott társadalom, "csak" élhetővé szeretném tenni mindenki számára és itt főként a legszegényebb rétegre gondolok. Ráadásul egész életemben hittem a konvergencia elméletben, és most is hiszek benne, amely szerint a kapitalizmus és a szocializmus fokozatosan, lassan de biztosan közelít egymáshoz. Az új társadalmi formát se nem kapitalizmusnak, se nem szocializmusnak nevezik majd a távoli utódaink, de a magántulajdon is megmarad. Ha ideológiai ellenfelemet kellene megnevezni, akkor a neoliberalizmust és a neokonzervativizmust nevezném meg, gazdasági téren pedig Milton Friedman áll tőlem a legtávolabb és vele együtt mindenki, aki az oligarchia rafinált, dörzsölt ideológusa. Tudom, hogy ezzel nem állok veled szemben a másik oldalon.
1000bocs
2018. március 31. 18:08
Mivel a “lakosságcsere” úgyis menő a ballibáknál, szerintem az összes ballib menjen nyugat európába, és cserébe jöjjenek akik migránsmentes övezetben laknának. Meglátjuk, mi lesz.
Edvind Johnsson3.0
2018. március 31. 14:26
Alakul ez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!