Önkéntesek

2019. július 17. 17:46

Végülis az embernek jól esik segíteni.

2019. július 17. 17:46
Gulyás Erika
Népszava

„Nemrég postásost játszottunk otthon. Történt ugyanis, hogy új kézbesítőt kaptunk, aki úgy hidalta át a kezdők tanácstalanságát és lassúságát, hogy itt-ott kinézett egy postaládát, abba beletömte a környék leveleit, majd sietve továbbtekert. Mi is kiválasztottak lettünk, esténként szortíroztuk a szomszédság banki értesítéseit, önkormányzati és nyugdíjfolyósítós leveleit, kora reggel pedig, munkába indulás előtt, szétosztottuk a borítékokon szereplő címekre. Végülis az embernek jól esik segíteni.

Azért azon elgondolkodtunk, hogy jó, jó, a Magyar Postának be tudtunk segíteni egy kicsit, de mi lesz a többi közszolgáltatással, ami hasonló szinten áll? Mert ugye buszt nem tudunk vezetni se Pesten, se az Eger-Füzesabony-Szolnok távolsági vonalon, ahogy vasutasnak se biztos, hogy beválnánk. A Posta most kevesebb mint egyszázalékos emberhiánnyal küzd, mégis elkelt a segítség. A többi nagy állami vagy önkormányzati cég is képes volt valamennyire rendezni a sorait a két évvel ezelőtti katasztrófahelyzethez képest a hároméves, 30 százalékos központi béremeléssel, a folyamatos toborzással, de az emberek megszerzésének és megtartásának ára van. A Posta például úgy tudott idén többet emelni a bérein, mint az állami egyezség erre az évre maradt 5 százaléka, hogy sorra eladja az üdülőit. Amúgy sincs miből felújítani őket, minek álljanak ott üresen – hangzik az erősen sántító érvelés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jóakaratúember
2019. július 18. 09:55
Hasznosabb lenne, ha a cikkíró újságírás helyett beállna postásnak. Újságírókkal Dunáét lehetne rekeszteni.
Vidėken újrakezdő
2019. július 18. 07:06
" új kézbesítőt kaptunk" Majd belejön, beletanul. Utána Erika törheti a fejecskéjét, hogy miről írjon.
Bástyaelvtárs
2019. július 18. 02:06
Nagyon jó írás! Nyugodt tárgyilagos hangvételű és jól leírja a valóságot. Nem véletlen Népszava cikk. Egyre jobban tetszik ez a lap!
Mich
2019. július 18. 01:16
Így igaz: a libsinek/bolsinak/nácinak jól esik rombolni és hazát árulni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!