Hangulatkeltés

2019. augusztus 05. 08:27

A jelek szerint pártunk és kormányunk nem biztos magában, még az eddigi nagy győzelmek után sem.

2019. augusztus 05. 08:27
Sebes György
Sebes György
Népszava

„Nagyon megnyugtató, amit a főpolgármester – októberi újjáválasztása reményében – a múlt héten több fórumon is elmondott. Azt a tapasztalatát osztotta meg ugyanis Tarlós István, hogy a budapestieket »blöfföléssel, hergeléssel, lózungokkal nem lehet félrevezetni«. Bízzunk benne, hogy szavaira figyelnek a hatalom propagandistái, egyszersmind figyelmeztetésnek is tekintik. A hivatalosan még meg sem indult kampányban ugyanis mást sem tesznek, mint hogy igyekeznek lejáratni mindazokat, akik Tarlóssal, valamint a Fidesz jelöltjeivel szemben merészelnek indulni.

Nem kétséges, az ellenzék helyzete – legyen szó bármely oldalról, pártról, politikusról – nem egyszerű. Az is nyilvánvaló, hogy ilyenkor könnyebb hibázni, amit a hatalom propaganda-gépezete könyörtelenül ki is használ. Hozzá még felnagyítják, amit Tarlós úgy foglalt össze, hogy »a nagy összefogók nem kedvelik egymást, ezek érdekpaktumok, programjaik sem összeegyeztethetők«. Amellett persze, hogy azon igyekeznek: minél rosszabb fényben tüntessék fel a velük szemben állókat. És mindezt mondják, ismételgetik, bízva abban, hogy ettől igazzá is válik.

A jelek szerint pártunk és kormányunk nem biztos magában, még az eddigi nagy győzelmek után sem. Hiába a számukra kedvező felmérések, jóslatok, el akarják kerülni a bajt. Időben próbálják »megdolgozni«, jobb belátásra téríteni az esetleg még ingadozókat. Nem szeretnének meglepetést októberben. Ezért vetnek be most mindent, ezért szerepeltetik annyit a sorukba immár teljesen beállt – bár függetlenségére még mindig büszke – főpolgármestert is.

De érdemes elgondolkodni azon, amit Tarlós mond. Például amikor arról beszél, hogy hangulatkeltésre nem érdemes kampányt építeni, mert az csak kudarcokhoz vezethet. Amit ő persze várható ellenfeleinek címez annak kapcsán, hogy – szerinte – felkészületlenek, és nincs igazi programjuk sem. De ha ezt a körítést lehántjuk a kijelentésről, akkor akár még a sajátjainak szóló intés is lehet. 
Hiszen – tőle tudjuk – a budapestieket nem lehet félrevezetni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. augusztus 06. 11:19
"..A jelek szerint pártunk és kormányunk nem biztos magában, még az eddigi nagy győzelmek után sem. Hiába a számukra kedvező felmérések, jóslatok, el akarják kerülni a bajt. Időben próbálják »megdolgozni«, jobb belátásra téríteni az esetleg még ingadozókat. " Sebes úr logikája sajátosan működik. Azért gondolom ezt igy, mert szerintem semmiképpen sem következik a leírtakból, hogy "pártunk és kormányunk" nem bízna önmagában. Ezt csak a cikkíró--kvázi--HOZZÁKÉPZELI, vágyvezéreltsége okán...ebben biztos vagyok.
Bolond Istók
2019. augusztus 05. 19:11
"Amellett persze, hogy azon igyekeznek: minél rosszabb fényben tüntessék fel a velük szemben állókat. És mindezt mondják, ismételgetik, bízva abban, hogy ettől igazzá is válik." Mint ha ti nem ugyanezt csinálnátok.
útonjáró
2019. augusztus 05. 11:30
"A jelek szerint pártunk és kormányunk..." hát, pártotok még talán éppen hogy van, na de kormányotok... már nagyon rég nincs, hál' Istennek... ;))
balbako_
2019. augusztus 05. 11:24
Jön egy világos pillanat amikor eddigi nagy győzelmekről beszél a Fidesz kapcsán, aztán elhatalmasodik rajta a kommunista agysorvadás és amit odapötyög eztán merő baromság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!