Többen marasztalnak minket a Néppártban, mint ahányan kritizálnak

2019. szeptember 22. 10:53

A nagy országok erős frakcióitól olyan visszajelzéseket kapok, hogy igenis itt a helyünk. Interjú.

2019. szeptember 22. 10:53
Győri Enikő
EUrologus

„– 2009-10-ben már dolgozott EP-képviselőként. Mi változott azóta Brüsszelben?

– Emelkedett az adrenalinszint. Az Európai Parlament tényezővé vált. Jóval több fajsúlyos politikus dolgozik itt, és élesebbé vált a politikai küzdelem.

– Magyarország számára mit jelent ez?

– Előtérbe kerültünk a vitákban. Giuseppe Conte régi-új olasz miniszterelnök múlt heti brüsszeli látogatása során azt kérte, részesítsék kegyelmesebb elbánásban a gazdasági problémákkal küzdő Olaszországot. Én még emlékszem arra, hogy 2010-ben Orbán Viktor semmiféle kegyelmi időt nem kapott. Az egyenlő bánásmód az egyik legfontosabb uniós alapelv. Kíváncsian figyelem, hogy az EU alkalmazza is, vagy csak hangoztatja.

– A magyar kormány kerülné az összeütközéseket? A Fidesz saját pártcsaládjához tartozó Jean-Claude Juncker bizottsági elnököt kifejezetten negatív színben tüntették fel az EP-kampány plakátjai.

– Annak azért megvolt az előzménye. De természetesen ránk is igaz, hogy konfliktusosabb a közeg. Az elmúlt tíz évben nagyon komoly reformok zajlottak Magyarországon. Ezek egy részét Brüsszelben kritizálták.    

– Többek között az Európai Néppárt is. Meddig lesz még a Fidesz tagsága felfüggesztve?

– Az összeurópai ernyőszervezetben fel vagyunk függesztve, de az európai parlamenti frakcióban teljes jogú tagok vagyunk és dolgozunk. Novemberben tart a Néppárt tisztújító kongresszust. Nem tudom megmondani, hogy addig lezárul-e az ügy. Tény, hogy

de a napi munkában semmiféle problémát nem érzékelek. Sokkal több néppárti kolléga kérdezi a magánbeszélgetésekben, hogy »ugye nem mentek el?«, mint ahányan kritizálnak. Ráadásul a választások után a Fidesz súlya kétségtelenül nőtt az EP-frakcióban: a harmadik legnagyobb párt vagyunk.

– A Fidesz továbbra is megingathatatlan abban, hogy az Európai Néppárt tagja akar maradni?

– Igen. Bízunk abban, hogy a mi értékrendünk és gondolkodásmódunk fontos a Néppárt számára. Voltak kritikák, azért is függesztettük fel önkéntesen a tagságunkat. De a nagy országok erős frakcióitól olyan visszajelzéseket kapok, hogy igenis itt a helyünk. A néppártiak többsége felfogta, hogy a Fidesz támadása a Néppártot gyengíti. Ha a Néppárt mindig mindenben idomul a brüsszeli fősodor elvárásaihoz, akkor elárulja a szavazóit. Itt a helyünk, és egy karakteresebb politikát vivő csoporttá kell alakítani a pártcsaládot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2019. szeptember 23. 10:11
Akárhogyan is végződik... az EP Néppártja LEJÁRATTA MAGÁT! Bebizonyította magáról az EPP hogy NEM AZ EURÓPAI NÉP ÉRDEKEIT KÉPVISELIK, HANEM AZ AFRIKAI NÉPEK ÉRDEKEIT KÉPVISELIK! Ezért nevet is kelle nekik változtatni, pl az APP (Afrikans People Parti) és a FIDESZ-nek meg a NAPP azaz a No Afrikans People Parti névre!... Így tisztább lenne a választóknak a képlet!...
Vakfolt
2019. szeptember 23. 08:34
Jó önként felfüggesztettük. Nem úgy volt hogy jönnek a három blődek és felmérik a megmérik? Hirtelen már nem olyan fontos?
pemete jakab
2019. szeptember 22. 21:47
Mondjuk a Fidesz nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az EP egyre inkább egy gittegyletre hasonlít. És mivel veszít a súlyából a nemzetállamok veszik inkább magukhoz az irányítást, a rebesgetett pénzügyi válság miatt még inkább. A német-francia tengelybe viszont nem nagyon fér bele Viktorka. Vagyis a nemzetállamok erősödésével önmaga sírját ássa a mi hüvelyk diktátorunk.
balbako_
2019. szeptember 22. 16:05
Leyer asszony tökéletesen tisztában van azzal, hogy az ő pozícióját a Fidesznek köszönheti és, ha a Fidesz ellene fordul, akkor neki annyi. Innentől miről beszélünk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!