Zászlóvivők

„Az egy a tábor, egy a zászló a Fidesznél kiváló jelszó volt a partnerek felszalámizására; tudnának erről mesélni az eltűnt kisgazdák, a megszűnt demokrata fórum, a láthatatlan zsebpárttá alakult KDNP. Az önkormányzati győzelem utáni helyezkedés már elindult az ellenzéki térfélen: a jobbikos Jakab Péter például nemrég arról írt, hogy »célunk nem lehet kevesebb, minthogy mielőbb az ellenzék, majd a kormányváltás vezető, megkérdőjelezhetetlen ereje legyünk«. De ezt akarja kimondva vagy kimondatlanul az LMP, erre pályázik az elvek és a változás szükségességére logikusan hivatkozó Momentum, ahogy az utóbbi időszak felméréseiben szintén jól szereplő DK, és persze a szocialisták is a Párbeszéddel együtt.

De bárki lesz a zászlóvivő, a tarkóján fogja érezni a mögötte futók fagyos leheletét. Azokét, akiknek – érthetően – a túlélés a cél, akár megújulva, akár anélkül. Addig rendben van, hogy meg kell szabadulni attól, aki korrupt, aki nem nyitott a kihívásokra, aki más pályán játszik. De vajon ki lehet hagyni a politikai szaknévsorból a „régi” arcokat? Vajon két év múlva is futni fog a szekér azoknak, akiknek most robog? Önmagában jó elgondolás, hogy közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet kell keresni 2022-re. De mi van azon túl?
Ezekre kell választ adni az ellenzéki oldalon, és ha nem találnak ki valamilyen megoldást, mondjuk egy választási pártot, egy »nemfidesz«-t, egy összellenzéki kerekasztalt vagy bármit, akkor marad majd egy zászlóvivő. Aki mögött nem lesz senki.”