Ez nem jogállam, nem demokrácia

2020. június 16. 15:15

A különleges jogrendből visszatértünk abba a világba, ami ellen a vírus előtt küzdöttünk.

2020. június 16. 15:15
Donáth Anna
Facebook

„Ma az Országgyűlés pártok feletti konszenzussal döntött a veszélyhelyzet megszüntetéséről, majd, immár csak a kormánypártiak szavazataival arról, hogy mit tart fenn a mögöttünk hagyott időszak jogalkotásából. Röviden: az összes jogfosztó, központosító, Orbán Viktor hatalmát növelő döntést. Ma annyi történt, hogy a különleges jogrendből visszatértünk abba a világba, ami ellen a vírus előtt küzdöttünk. És ez nem jogállam, nem demokrácia. Hiszen a felhatalmazási törvény nélkül is igaz az, hogy:

Polt Péter legfőbb ügyészt a miniszterelnöki VIP-páholyban gyakran látni, a fideszes bűnözök ellen eljárva soha
Az Alkotmánybíróság az egypárti kinevezettek többségével nem kontrollja már a hatalomnak
A parlamenti ellenzék jogait súlyosan korlátozzák, tagjai akár hónapokra is kitilthatók
Az államfő bármit rohamtempóban aláír, amit csak elé tesznek
A választási szabályokat folyamatosan a Fidesz érdekeihez igazítják
A sajtószabadság súlyosan sérül, a kormányfő tíz éve nem áll szóba a független sajtóval (évente egyszer, kegyből egyet kérdezhetnek)
Milliárdokat költenek kormánypárti propagandára, az ellenzék négyévente kap 5 percet az állami tévében
Tudatosan hazudnak az ellenzékről a propagandában, majd a hónapokkal később megítélt büntetést könnyedén, közpénzből fizetik
A független civilek működését célzott törvényekkel gyengítik, miközben saját kormánypárti álcivil szervezeteket hoznak létre
Az ellenzék gyülekezési jogát az első dudaszónál korlátozzák, százezrekre büntetik a demonstrálókat, míg a karlengető szélsőjobboldal rendőri kísérettel vonulhat Budapest közepén
A közérdekű adatokat eltitkolják, megismerésüket gyakran csak pénzért tennék lehetővé

...és teszik mindezt ma, június 16-án. Nagy Imre és társai újratemetésének évfordulóján ez a legfontosabb dolga a parlamentben a kormánytöbbségnek. Eközben én előbb Losonczy Géza emléktáblájánál, majd Nagy Imre áthelyezett szobránál emlékeztem meg azokról, akiket Orbán Viktor feledni akar. Saját, 31 évvel ezelőtti önmagával együtt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jason Bourne
2020. június 17. 09:04
"a kormányfő tíz éve nem áll szóba a független sajtóval" Ezen ne csodálkozzatok. Ilyen orgánumokkal, mint a 444 index meg hasonlók. Csak a kötekedésre mentek. Csoda ha egy Fideszes politikus is szóba áll velük.
PTYA
2020. június 17. 06:29
"Ez nem jogállam, nem demokrácia." Aha, akkor te is antidemokratikus módon lettél megválasztva és kiküldve Brüsszelbe. Részt veszel egy antidemokratikus rendszerben, ez nem szép. Add vissza a mandátumodat, ez a minimum. Ja, vagy a nagypapa, az őskommunista nem ezt tanitotta?
péterx
2020. június 17. 05:46
Donáth már csak tudja...
Vén Csataló
2020. június 17. 01:57
A szó, amit keresel ribanc: bocsánat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!