Arról ma már nincs vita a rendszer kritikusainak körében, hogy amiben élünk, az nem demokrácia

2020. október 24. 14:52

A vélemények csak abban különböznek, hogy a demokrácia és a diktatúra közötti széles mezsgyén belül hol foglal helyet az Orbán-rendszer.

2020. október 24. 14:52
Vásárhelyi Mária
Vásárhelyi Mária
Élet és Irodalom

„Az elmúlt évek demokratikus politikai, közéleti vitáinak talán leggyakrabban exponált kérdése a Magyarországon 2010 óta épülő politikai rendszer definíciója volt. Arról ma már nincs vita a rendszer kritikusainak körében, hogy amiben élünk, az nem demokrácia, a vélemények csak abban különböznek, hogy a demokrácia és a diktatúra közötti széles mezsgyén belül hol foglal helyet az Orbán-rendszer. Autokrácia, maffiaállam, demokratúra, hibrid rendszer, kívülről korlátozott hibrid rendszer, mutáns fasizmus, beteg demokrácia – ezek a leggyakrabban ismételt definíciók. Hogy diktatúra lenne – azt a legtöbb elemző elutasítja. Én azonban azt gondolom, hogy az Orbán-rendszer struktúrájában, működési módjában, eszközeiben, intézményi működésének belső tartalmában leginkább a diktatúrákkal mutat hasonlóságot, azzal a megszorítással, hogy nem az önkényuralmi rendszerek hagyományos, XX. századi változatával, hanem a modern, XXI. századi diktatúrákkal. Ezek a rendszerek valahol a diktatúra és az autokrácia határán billegnek, nem totálisak, az egyéni szabadságnak múlt századi elődeiknél tágabb teret adnak, és ezenkívül is számos olyan vonásuk van, amely megkülönbözteti ezeket a hagyományos zsarnokságoktól. Ahogyan a világ folyamatosan változik, úgy az önkényuralmi rendszerek is alkalmazkodnak a változásokhoz, modernizálódnak, kevésbé erőszakosan, és egyrészt egyszerűbben, másrészt viszont sokkal körmönfontabban működnek, mint a hagyományos diktatúrák. Ami mégis az autokrácia felől a diktatúra felé billenti a mérleget, az a rendszerek alapvető struktúrája és működése. Ilyen modern diktatúra Putyiné, Er­do­gané, Lukasenkáé, korábban Hugo Chávezé, Orbán Viktoré, és ezen az úton halad Kaczyński Lengyelországa is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
maniac13
2020. október 25. 20:39
Szerintem téved.
1000bocs
2020. október 25. 15:04
Lámpaernyős Mari korábban is hazudott, nem is akármekkorákat. Ezen a mostanin miért csodáloznánk? Nem tud mást adni, mint a lényege.
tango47
2020. október 25. 12:56
Ha jól emlékszem, akkor a 2010-es választás másnapján az ellenzéki pártok konszenzusra jutottak abban, hogy Magyarországon diktatúra van. Azóta mi változott? Ez ugyan az, mint hogy Orbán azóta is naponta megbukott szerintük.
NagyLaci
2020. október 25. 11:57
Maga a demokrácia egy vicc, ahol a 18 éves harmadikos (11.-es) középiskolás, és egy 80 éves demenciával élő ember szavazata ugyanannyit ér, mint egy dolgozó, 3 gyermeket nevelő másik ember szavazata.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!