Gyurcsány kemény csapata

2021. március 18. 07:41

Bűnügyi felügyelet alatt álló oligarcha finanszírozza a baloldal stratégiáját előkészítő közvélemény-kutatást.

2021. március 18. 07:41
Bán Károly
Magyar Hírlap

„Lám, három éve Simicska Lajosról is kiderült, hogy ő is jó oligarcha. Bigét egyébként Gyurcsányék kedvezményes állami gigahitele indította el a gazdagság Parnasszusára, a száz leggazdagabb magyar közé. Hát most majd visszaad valamit a negyedik magyar köztársaságért, az európai egyesült államokért. Demokráciában mindegy, ki nyer, csak ők nyerjenek – erről szól a hatpárti balos szörnykoalíció minden napja.

Ha kell Bigét is megvédik, mert éppen bajban van, a »diktatúra« fogságában sínylődik. Mint Czeglédy Csaba. Mint Tátrai Miklós vagy Császy Zsolt, akik Gyurcsány helyett vonultak börtönbe. Nem mi mondjuk, Gyurcsány mondta, és életében először igazat mondott. Bigét gazdasági bűncselekmények miatt vették őrizetbe, lábán nyomkövető. Azzal gyanúsítják, hogy nyolcszázmillió forint vesztegetési pénzt fogadott el, miközben saját cégét is megkárosította kétmilliárddal.

Mentorálása véletlenül derült ki, ha Horn Gábor, az SZDSZ egykori államtitkára, a párt kampányfőnöke, most független kutató nem szenved autóbalesetet éppen Bige szabolcsi birtokát elhagyva, sosem tudjuk meg. A balesetről fotók készültek, azok pedig eljutottak a sajtóhoz. Nem, nem a »demokratikus« sajtóhoz, a Népszavához, a Hvg-hez, az ATV-hez, a Telexhez, a 444.hu portálhoz és a többi független, szabadságszerető, igazságkereső orgánumhoz, amelyek persze nem tettek fel olyan buta kérdéseket, hogy a független elemző – az egykori MSZP–SZDSZ-kormány koalíciós államtitkára – mi a fészkes fenét kereshetett a Bige-birtokon, tán a nyomkövetőben cserélt elemet?

A független és demokratikus sajtó arról sem faggatta: összeegyeztethetőnek tartja-e egy pártoktól független kutatóintézetnél a nyílt politikai részvételt egy olyan kutatásban, amelyben a finanszírozó Bige László, a politikai megrendelő pedig Gyurcsány Ferenc és szövetségesei?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2021. március 18. 11:00
Belegondolni is rossz mi lenne ha a kritikus járványhelyzetben a Félnótás Fletó lenne a vezéralak!
Valodi
2021. március 18. 09:50
... höhöhö ... vagy másfél éve írtam: "Nem véletlenül szállta meg Bige birodalmát a közelmúltban vagy 50 rendőr - hamarosan kapjuk a hírt, hogy ilyen-olyan bűnöket fedeztek fel, és hogy jó Mészáros Incitatus Lőrincünk kegyeskedett megmenteni a céget!"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!