Már szabadulnának Boldog István örökségétől

2021. május 07. 09:36

Az, amit mi korrupciónak látunk, tényleg a Fidesz valódi politikája.

2021. május 07. 09:36
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Facebook

„Június végén áll a bíróság elé Boldog István fideszes képviselő, akit hivatali vesztegetés elfogadásával vádol az ügyészség. Az általa okozott károk viszont még sokáig kísértenek, például Kunszentmártonban. A város egyebek mellett egy ipari parkra kapott 186 millió forintot a Boldog és köre által intézett TOP-os pályázatokból, a kivitelezést pedig 155 millióért a képviselő hálózatának központi cége, a Profiter Machine Kft. nyerte el (a pályázaton az »ellenfelek« is a szokásos vállalkozások voltak):

https://www.kozbeszerzes.hu/.../megtekint/portal_16114_2020/

A múlt héten személyesen győződtem meg róla, hogy az ipari parkban nemhogy gazdasági tevékenység nem folyik, de még az építkezést is sikerült félbehagyni. Szomorú emlékműve ez a Boldog-korszaknak, ráadásul az önkormányzatra marad az anyagi felelősség. Nem véletlen, hogy ma már menekülnének: a polgármester idén januárban utasította az önkormányzat cégét, hogy mondja fel a szerződést a Profiter Machine Kft-vel (utolsó képként beteszem ezt a levelet).

Hogy is mondta Lázár János? »Természetes, hogy ahol ennyi forrás van, ott megjelennek azok is, akik ebből részesedni akarnak. Az a lényeg, hogy melyik van többségben. Tehát először is azt kell vizsgálni, hogy mi a Fidesz szándéka.« Nos, én megvizsgáltam, és arra jutottam, hogy a Boldog-módszer nem egyedi, szerte az országban hasonló szisztémákat működtetnek fideszes képviselők. Ezek szerint az, amit mi korrupciónak látunk, tényleg a Fidesz valódi politikája...”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Korrupt Kornél
2021. május 07. 18:20
baromember menj ki az euba nagyon örülnének neked!
NTLLK
2021. május 07. 13:58
Fák rendesen megstuccolva, lórészigazgató?
péterx
2021. május 07. 12:55
És te szabadulnál Hadházy, annak emlékétől, hogy Szerencsen tudtál az ellenzéki jelölt korrupciójáról, s csak annak veresége után szóltál? És szabadulnál annak emlékétől, hogy saját magad rendelted meg a téged fölényben levőnek mutató közvéleménykutatást?
zakar zoltán béla
2021. május 07. 12:31
mikor a kapával nekiálltam kivágni a körtefámat átjött a szomszéd s egy vasvillával megsimogatta vállam............
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!