Majommozdulat

2021. szeptember 05. 11:49

Vannak a világban szörnyűségek. Amikről természetesen a korszak sajtója – mivel ez a dolga – beszámol.

2021. szeptember 05. 11:49
null
Pozsonyi Ádám
Origo.hu/888

„A független és objektív Telex is megeresztett egy sopánkodást.»A BBC tudósítója is arról számolt be, hogy rasszista rigmusokat hallott a kapu mögötti résznél, ahol a magyar ultrák ültek, és egy alkalommal konkrétan hallotta, ahogy Bellingham kap egy rasszista bekiabálást. (…)Szintén ő írja azt is, hogy legalább négy embert látott, ahogy a bemelegítő Bellinghamet rasszista bekiabálásokkal zavarták, amikor az ultrákhoz közel volt. (…) A magyar válogatottnak már eleve zárt kapuk mögött kell lejátszania két hazai mérkőzését a korábbi meccseken tapasztalt rasszista megnyilvánulások miatt. Árulkodó az is, hogy a nagy brit újságok sportmellékleteiben több helyen is a mérkőzésen érzékelhető rasszista hangulatot emelték ki.«

Aztán a cikkhez mellékelnek újságkivágásokat meg címlapokat, ahol hatalmas betűkkel villognak címek, melyben a leggyakrabban előforduló szó vajon mi? Kitalálják? Budapest? Puskás aréna? Labdarúgás? Bingó. »Rasszista«. A Telex is sűrűbben alkalmazza ezt, mint 52-ben a Népszabadság azt, hogy Szovjetunió.

Na, de azért gúnyolódás helyett próbáltam átérezne a dolog szörnyűséges voltát, és tudomásul venni, hogy ilyen és ehhez fogható a történelem folyamán még nem fordult elő.

»Ebben az ütközetben a király kíséretéből elesett a Pocsnak nevezett István-fia Kakas, Bágyon-fia István, Aladár-fia Jakab, Péter-fia Mihály, Györke fiai, Györke és Mihály meg Péter hercegi várnagy. A másik oldalon pedig Miklós fia Demeter és Aba, a sereg két vezére, és Amádé két fia, a halál nyilától megsebesítve hamarosan elesett.« Ezt írja Thuróczy a »Károly király harca Kassa közelében Trencséni Máté ellen« című fejezetben.

Satnya kor! Amelyben efféle dolgokról tesznek említést. Látszik, hogy fogalmuk sem volt még a haladásról és a PC-ről. Halál nyilai meg hasonlók. Gyerekség. Majommozdulat! Na, ez már valami! Erről érdemes beszélni. Ez való a krónikák lapjaira. Az utókor majd hadd törje a fejét, hogy lehetett ennyi ökör jelen korunkban.”

Fotó: TOMMY HOLL / TT NYHETSBYRÅN / TT NEWS AGENCY VIA AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. szeptember 06. 10:25
Idehozzák a faszom rasszista problémáikat, amiben sem érintettek nem vagyunk, se nem kíváncsiak rá, és utána kitalálják, hogy mi vagyunk a rasszisták. Hülye majmok.
DFK
2021. szeptember 05. 22:39
https://youtu.be/7BMsoswXFLI
Bástyaelvtárs
2021. szeptember 05. 21:50
Nagyon olcsó ez a cinizmus Ádámka. Annak fényében meg különösen hogy én is láttam a videofelvétrlt a fekete pólós állatokról a meccsen . És ha én láttam majdnem biztos hogy te is. Nyomokban maradt még benned bármennyi szakmai önbecsülés vagy eladtad azt is a Fidesznek?
sztd
2021. szeptember 05. 14:30
Engem az tölt el örömmel, hogy a BBC tudósítói nem csak olyan szinten értik a nyelvet, hogy a tömegből kiordítók artikulálatlan kifejezését értik, de még a helyi kultúrát is annyira érti, hogy meg tudja különböztetni a rasszizmust a beszólástól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!