Így vagyunk mink a rasszisták

They scor’d enaf fackin goals. Óriási nagy szerencse. Mármint nem a mi szemszögünkből. Innen nézve lesújtó a csütörtöki négygólos zakó. A vereségnél talán csak az a hervasztóbb, hogy ismét mi, magyarok lettünk Európa legaljasabb, legfasisztább, legnácibb söpredéke,

hiszen a lelátóról néhányan állítólag huhogni kezdtek, amikor az angol Raheem Sterlinghez került a labda.

De mondom, azért így is mázli, hogy a Southgate-csapat elhozta a három pontot a Puskásból.

Képzeljük magunkat az egyszeri angol feleség helyébe. Ha feltűnik a tévéújságban a válogatott mérkőzés közvetítése, joggal rándul egyből görcsbe a gyomrunk. Ha ugyanis pályára lépnek a háromoroszlánosok és Gary darling lemegy megnézni a fiúkkal a meccset a pubba, sajnos elég jók az esélyek arra, hogy a közvetítés után Gary darling rajtunk vezeti le a felgyülemlett feszültséget.

Az angol nők tehát a válogatott legnagyobb – láthatatlan – rajongói, és erre jó okuk van: ha nyernek vagy ikszelnek a fiúk, Gary darling és szurkolótársai „csak” huszonöt százalékkal nagyobb eséllyel verik meg feleségeiket vagy barátnőiket odahaza, míg ha pontszerzés nélkül kénytelenek levonulni a pályáról a srácok, harmincnyolc százalékkal emelkednek a bejelentett családonbelülierőszak-esetszámok.

Akkor is, ha nyer az angol válogatott. Egy idén februárban publikált kutatás eredményei szerint negyvenhét százalékkal több, alkoholhoz köthető erőszakos esetet jelentenek be a West Midlands Police-nál, ha három pont kerül az angol válogatott neve mellé.

Így volt ez az Európa-bajnokság döntője után is: sokan emlékezhetnek arra, ahogy Chiellini megrángatta az angol Bukayo Sakát a pályán, az viszont már kisebb visszhangot kapott, hogy az elveszített Eb-döntő után Gary darling és szurkolótársai még a szokásosnál is többször – húsz százalékkal többször – tették ugyanezt odahaza a missusszal.

The beautiful game, ugye, az angol (brit) kultúra egyik sarokköve. Még szerencse, hogy Gary darlingék nem rasszisták!

Őrült nagy szerencse a csütörtöki győzelem Bukayo Sakának is. A Magyarország elleni mérkőzés volt Bukayo Saka valódi megdicsőülése. A csereként beállt Sakával a soraiban az angol BLM-válogatott megsemmisítő vereséget mért a magyar csapatra, mintegy alátámasztandó, hogy a gonoszok – akik térdelni sem hajlandók – mindig elnyerik méltó büntetésüket. És milyen csodálatosan játszott Saka!

És ugyan, ki emlékszik már arra, hogy

amiért az Olaszország elleni Eb-döntőben tizenegyest hibázott? „Takarodj vissza Nigériába!”, „Tűnj el az országomból!”, „Nigger” – írták neki Gary darlingék az Instagramon.

Így hibázzon az ember tizenegyest Eb-döntőben, ha fekete.

Nem arra akarok célozni, hogy az angol válogatott szurkolóinak esetleg rasszizmusproblémái lennének. Nyilvánvalóan nincsenek. Az angol szurkolók valódi gentlemanek módjára minden nemzetnek megadják a legnagyobb tiszteletet, nem verekednek, nem fütyülnek ki himnuszokat, nem verik szét maguk körül a stadionokat és fél városnegyedeket, pláne nem külföldön.

El lehet képzelni ellenben, hogy a rasszista magyaroktól mit kapott volna Saka!

Hát így vagyunk mink, a rasszisták. Ismét Európa szégyenpadján, ahová valók vagyunk. Gary darlingék megmondták. Az illetékes hatóság bizonyára megbüntet majd bennünket, ahogy kell. Nagyon helyes, hiszen ezek a büntetések elég hatékony módszerei a szurkolói magatartás megváltoztatásának. Nézzük meg az angolokat: ők már megoldották!

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP