Eltolcsyból sztárszakértő – talán sosem fordultak ellenzéki politkusok ekkorát, mint most

2022. december 08. 19:20

Beismerni, sőt, méltatni az ellenkező oldalhoz tartozó szereplők, vagy pártok érdemeit, képességeit, szabályos öngól.

2022. december 08. 19:20
null
Rőfös Géza
Kontra

„A politika földrajzi helyzettől, kultúrától függetlenül könyörtelen szakma. Az ellenféllel szemben tanúsított nagyvonalúság ritka, mint a fehér holló.

Beismerni, sőt, méltatni az ellenkező oldalhoz tartozó szereplők, vagy pártok érdemeit, képességeit, szabályos öngól. Hiszen a politikus feladata nem csak az, hogy meggyőzze meglévő és potenciális támogatóit saját alkalmasságáról, de ennek céljából szükséges a versenytársak inkompetenciáját is hangsúlyozni. Ha a véleményazonosság – például törvényalkotásnál – elvitathatatlan, akkor erre az az általános ellenzéki reakció, hogy a kormány »ellopta« az ellenzéki ötletet, mintha az ötlet kizárólag egy ember fejében születhetett volna.

NÉHÁNY KIVÉTEL PERSZE AZÉRT AKAD:

1. Ha a politikus, aki ellenfelét méltatja olyan mértékben emelkedik ki a mezőnyből, hogy megítélését nem befolyásolja, időnként megengedheti magának, hogy méltassa egy-egy versenytársát. Így tett például Orbán Viktor is, mikor Hiller István korábbi miniszter történészi kvalitásait dicsérte.

2. Ha egy közszereplő saját táborával szemben olyat nyilatkozik, melyből ellenfelei azonosulással politikai tőkét tudnak kovácsolni, akkor előfordul, hogy átmeneti helyesléssel próbálják erősíteni a vélemény terjedését. Nem meglepő módon ez történt Matolcsy György jegybankelnök néhány nappal ezelőtti bizottsági meghallgatásán elmondott, a kormánnyal szemben megfogalmazott kritikáját követően is.

Matolcsy személye már az első Orbán-kormány óta szorosan kötődik a Fidesz közgazdasági stábjához. Chickán Attila utódjaként ő volt a rengeteg fejlesztés finanszírozását lehetővé tevő Széchenyi-terv megalkotója és a 2010-es kormányváltást követően is nemzetgazdasági miniszteri feladattal bízta meg a kormányfő.”

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dezilluzionista
2022. december 09. 14:34
Matolcsykritikája=aNERönmagátveriszét.
Namond
2022. december 09. 11:10
Képmutató emberek képmutatóan politizálnak és roppant sértőnek érzik, ha velük szemben is képmutatóan lépnek fel.
Gèbi
2022. december 09. 09:18
Kár most Matolcsyt szidalmazni, ő nem tett mást mint elismerte, mi több be is olvasta, hogy a Mi Hazánk, Virradat programja az egyedül járható út az ország számára. Az hogy a moslék ugrándozik örömében, nem jelent semmit, hisz ők még mindig az o1g meg orbántakarodj, bűvkörében élnek.
nemecsekerno_007
2022. december 08. 22:23
A ballibek alapjárata a mindenszarizmus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!