Úgy döntöttem, hogy távozom az Alapítvány kuratóriumának elnöki székéből

2023. június 05. 19:43

A Tokaj-Hegyalja Egyetem megalapítására és elindítására jó szívvel, büszkén tekintek vissza.

2023. június 05. 19:43
null
Stumpf István
Facebook

„A Tokaj-Hegyalja Egyetem rektorválasztása után úgy döntöttem, hogy 2023. június 20-ával távozom az Alapítvány kuratóriumának elnöki székéből. Az elhatározásra azért jutottam, mert

kuratóriumi társaim többségével nem tudtam elfogadtatni álláspontomat.

A pályázatok alapos tanulmányozását követően – a megbízott rektor eddigi tevékenységének ismeretében, valamint a szenátus véleményével összhangban – dr. Fiath Attila személyében új rektort láttam volna kívánatosnak az egyetem élén. Meggyőződésem, hogy a sikeres alapozó munkák után a szőlész-borász terület hangsúlyosabb képviselete vitte volna közelebb az intézményt merész céljai felé. A nemzetközi beágyazottságú borakadémikust, a dijoni kapcsolatú Wine Business School kitalálóját és megvalósítóját alkalmasabbnak láttam az új feladatra. A szenátus többsége dr. Fiath Attila mellett tette le a voksát, de a kuratórium 3:2 arányban a szenátusi állásfoglalással és a kuratóriumi elnöki előterjesztéssel szemben a megbízott rektor, dr. Horváth Ágnes munkájának folytatására szavazott.

A kuratórium döntését azért is aggályosnak tartom, mert sérti a rektorjelölt választásának jogszabályi rendjét és az egyetemi önállóságot.

A szenátusi döntés negligálása olyan ellentéteket szított az Alapítvány kuratóriumán belül, amelynek feloldására nem látok lehetőséget. Ezért a jelzett időpontban – dr. Herbst Árpád kurátortársammal együtt – távozom posztomról.

A Tokaj-Hegyalja Egyetem megalapítására és elindítására jó szívvel, büszkén tekintek vissza. Az intézmény munkatársainak sikeres folytatást kívánok!"

Nyitókép: Földházi Árpád 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Player1
2023. június 06. 21:07
Korrekt.. ritka
csoka2000
2023. június 06. 18:38
Pistike! Nem távoznál végleg a politikából? Én azt hittem neked van eszed, de nincs! Sem gerinc, sem kitartás, sem eszme! Te egy nagy halom szarkupac vagy!
amca
2023. június 06. 18:15
Stumpf öcsém. Látom soha nem fociztál. Ott úgy kell játszani ,hogy a csapat nyerjen. Lásd a Fradit, meg a Győrt, a kéziben. 1ik sem nyeert.
avízazúr
2023. június 06. 15:43
A dijoni egyetem meg alig várja, hogy Tokaj-Hegyalját eligazíthassa a szőlészet-borászat témákban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!