Hunvald előzetesben marad

2011. július 08. 18:57

Vádlottak meghallgatásával folytatódott a Hunvald-ügy tárgyalása pénteken. A tárgyalás végén Hunvald György és Gál György is azt kérte, hogy az előzetes letartóztatásukat enyhítsék házi őrizetre, de ezt a bíróság elutasította. Hunvald György a két és fél éve tartó előzetes letartóztatás miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

2011. július 08. 18:57

A Hunvald-ügy pénteki tárgyalásán a Fővárosi Bíróság (FB) tizenegy vádlott meghallgatását tervezte. Hárman azonban csak szeptemberben tehetnek vallomást, mert az erzsébetvárosi ingatlanügyekben közreműködő ügyvéd meghallgatása 3 órán át tartott, így a többiekre már nem maradt idő.

A csaknem nyolc órán át tartó tárgyalás végén Gál György és Hunvald György is azt kérvényezte, hogy előzetes letartóztatásukat a bíróság enyhítse házi őrizetre. A FB a kérést elutasította. Mindkét vádlott fellebbezett a döntés ellen, így az még nem jogerős. Hunvald György a szigorú kényszerintézkedés, vagyis a két és fél éve tartó előzetes letartóztatás miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Az ügy tárgyalása szeptemberben folytatódik.

Az erzsébetvárosi ingatlanügy elsőrendű vádlottja Gál György, volt erzsébetvárosi SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök, a másodrendű vádlottja Hunvald György, volt MSZP-s polgármester. A büntetőperben összesen 25 ember ellen emelt vádat az ügyészség.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karl von Bahnhof
2011. július 09. 16:56
Vannak személyek, akikről mindenki tudja hogy elkövettek ezt-azt, csak éppen nehéz rájuk húzni a vizes lepedőt... Avagy: Al Caponét is adócsalásért tudták csak végül lecsukni.
Aromó
2011. július 09. 08:01
Gál és Hunvald uraknak nem tetszett a hír, ezért szavazták le :D
Petrov
2011. július 08. 20:23
bezárják, kiengedik, visszazárják ... majomparádé ez, nem bíróság ... mit fog kapni az a bíró aki kiengedte? mennyit kapott azért, hogy kiengedje levegőzni? van következménye a bírói önkénynek? és a leplezetlen korrupciónak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!