Index: Balogh rettegett Hagyótól

2011. november 14. 15:56

Folytatódik az Index MikiLeaks sorozata Hagyó Miklós ügyeinek nyomozati anyagaiból.

2011. november 14. 15:56

2010. szeptember 14-én szembesítették egymással Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest és a több pontban is rá valló Balogh Zsolt korábbi megbízott BKV-vezérigazgatót. A szembesítés jegyzőkönyveit az Index szemlézte.

Balogh Zsolt többek között arról beszélt, hogy halálfélelemben él, annyira tart Hagyó Miklóstól. Elmondása szerint együttműködésük idején Hagyó szorosan átfogta a nyakát és nagyon halkan beszélve adta az utasításokat. Balogh úgy emlékszik: Hagyó egyszer azt mondta neki, hogy „aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát”. Balogh Zsolt szerint Hagyó azt mondta neki egy alkalommal, hogy mindent elkövet a vezérigazgatói kinevezésének véglegesítéséért, ám ezért évi 15 millió forint készpénzt át kell adnia neki. Balogh azt is elmondta, hogy 2009-ben a városháza egyik irodájában egy Nokiás dobozban átadott Hagyónak 15 millió forintot.

Hagyó Miklós Balogh vádjaira úgy válaszolt, hogy Baloghot soha nem fenyegette, zsarolta, vagy kényszerítette, és tagadta, hogy pénzt kért volna vagy fogadott volna el Baloghtól. Hagyó szerint Balogh könyörtelenül hazudott, és csak a saját felelősségének súlyát próbálja csökkenteni a rágalmazással - idézi a volt főpolgármester-helyettes szavait az Index.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!