Bővült Hunvald bűnlajstroma

2012. január 11. 09:40

További 37 millió forintos vagyoni hátrányt okozott Hunvald György egykori MSZP-s polgármester a főváros VII. kerületének – derült ki kedden, az ügy idei első tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken a Magyar Nemzet tudósítása szerint.

2012. január 11. 09:40

További 37 millió forintos vagyoni hátrányt okozott Hunvald György egykori MSZP-s polgármester a főváros VII. kerületének – derült ki kedden, az ügy idei első tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken a Magyar Nemzet tudósítása alapján. Ennek kapcsán a volt szocialista polgármestert és Gál Györgyöt, a gazdasági bizottság egykori SZDSZ-es elnökét két-két rendbeli, folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Kardos Pétert, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökét pedig egy rendbeli hűtlen kezelés bűnsegédletével vádolták meg.

A Magyar Hírlap beszámolója szerint kedden meghallgatták a polgármesteri kabinetet vezető hölgyet is, aki arra a bírói kérdésre, hogy kit ismer a vádlottak padján ülők közül nem mutatott rá egykori beosztottjára, a moldáviai testvérvárosi kapcsolatokat ápoló Alekszandr Szkvorcsinszkijra, sem Kardos Péter pénzügyi bizottsági elnök barátjára, illetve Váradi Éva kisebbségi referensről is megfeledkezett. Szkvorcsinszkij 400 ezer, Kardos 260 ezer forint havi fizetést kapott; Kardos és Váradi egy-egy lakáshoz is hozzájutottak az önkormányzattól.

Szembesítést rendelt el a törvényszék az elsőrendű vádlott Gál és a másodrendű vádlott Hunvald között a Vállalkozók Pártja Mexikóba szökött külsős gazdasági bizottsági tagjának, illetve volt feleségének megbízási szerződése kapcsán. Hunvald elmondása alapján Czibula az ő tanácsadója volt, de a szépségszalont működtető volt feleséget az SZDSZ-frakció bízta meg tanácsadással, vagyis hogy havi 96 ezer forint közpénzért cserébe a képviselők ingyenesen vehették igénybe a szépségszalon szolgáltatásait. Gál ezt cáfolta, bár Cz. Brigitta az ő nevét is felsorolta a szolgáltatásokat igénybe vevők között.

A bíró azon kérdésére, hogy mi alapján kapott a 18 éves Váradi Éva, Gál szeretője a polgármesteri keretből lakást, Hunvald György azt válaszolta: aki évekig a nyakára járt a fogadóórákon, az előbb-utóbb otthonhoz jutott. A Magyar Nemzet úgy tudja: Gál, Hunvalddal együttműködve 5,8-tól 18,7 millió forintig terjedő értékben utalt ki bérlakásokat V. Évának, annak testvérének, illetve B. Gábornak is. Ők később körülbelül 10 százalékos vételáron meg is vásárolhatták az ingatlanokat.

A per folytatására, a vádbeszédre várhatóan január 19-én kerül sor.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!