Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják Biszkut

2012. október 05. 12:36

Újabb bűncselekmény, bűnpártolás megalapozott gyanúját közölte a Budapesti Nyomozó Ügyészség a házi őrizetben lévő Biszku Bélával, aki ellen több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt van folyamatban büntetőügy.

2012. október 05. 12:36

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint 1957 márciusában – amikor már Biszku Béla volt a belügyminiszter – körülbelül 15 székesfehérvári karhatalmista ment Martonvásárra egyebek mellett azért, hogy házkutatást tartsanak „ellenforradalmár-gyanús” embereknél. Utóbbiak között volt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetének a forradalom eseményeiben részt vett három kutatója. A házkutatások után letartóztatták, majd a karhatalmisták és a helyi rendőrőrs tagjai súlyosan bántalmazták, három órán keresztül ütötték őket. Ennek során az egyik sértett több hét alatt gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A megalapozott gyanú szerint Biszku Bélának erről legkésőbb 1957. április 9-én egy hivatalos jelentésből tudomása volt, az akkor hatályos törvényi rendelkezéssel is ellentétben azonban nem kezdeményezett hivatalból büntetőeljárást, és elrendelte az ügy iratainak irattárazását – olvasható a közleményben. Mint írták, az MTA kutatóinak bántalmazása a Kádár János vezette, illegitim forradalmi munkás-paraszt kormány hatalmának megerősítését szolgálta, és az esetleges további forradalmi cselekmények megelőzésére, valamint a megfélemlítéssel a hatalom fenntartására irányult.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az újabb gyanúsítást a „lex Biszku” tette lehetővé. A cselekmény jogi alapja és minősítése az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló, tavaly elfogadott törvényben meghatározott, a pártállam érdekében, szándékos súlyos testi sértéssel elkövetett kommunista bűncselekménnyel kapcsolatos bűnpártolás.

Biszku Béla ellen jobbikos képviselők tettek feljelentést. Az ügyészség a feljelentés nyomán március elején indított nyomozást több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított, emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával két 1956-os – a budapesti Nyugati téri és a salgótarjáni – sortűzzel kapcsolatban.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
next mindig élni fog
2012. október 05. 15:35
Ezen cii kááttán fognak fellélegezni a fülkések és a nácik! Itt lehet köpködni, mert az eddigi cikkekre nem nagyon lehetett! Egyébként vesszen Biszku! Börtönbe vele, oda való, de van másik hasonló korú társa, akivel cellatársak is lehetnének! Hm!
teljesebéd
2012. október 05. 15:25
nem értem, h van ez még szabadlábon, vásárolgat a rózsadomb centerben, szidja Nagy Imrét a tv-ben...No.ban melyik náci szidhatná a zsidókat a tv-ben büntetlenül és élhetne nagy lábon?? undorító. bár tuti, nem lesz semmi belőle, de akkor is...vmi legyen.
birkakaka
2012. október 05. 13:46
A testi bántalmazás elitélendő de az akkori törvények szerint társadalmilag hasznos cselekedet volt.
tóth mária
2012. október 05. 13:07
Elkéstek kb. 22 évet! Nem lesz ebből sem elszámoltatás+ tanári béremelés elmarad. Biztos bukás lesz Fidesz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!