A MAL bezárja a halimbai bauxitbányát

2013. február 05. 08:37

Február végéig bezár a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-hez tartozó halimbai bauxitbánya, a munkáltató csaknem 200 fős csoportos létszámleépítést jelentett be – közölte Pad Ferenc, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet vezetője.

2013. február 05. 08:37

Hozzátette: ezáltal a hazai bauxitkitermelés két-három hónapon belül be fog fejeződni. Az üzemi tanács összeült, a dolgozók egy részét a timföldgyár más részlegeibe csoportosítják át, a nyugdíjra nagyjából 20-30 vájárnak lesz lehetősége.

A Bakonyoszlop térségéből kinyert bauxittal és az import alapanyaggal a MAL tovább tud működni, de hogy meddig, az még kérdéses – mondta Pad Ferenc. Nagy a valószínűsége, hogy idén nyáron a hidrátgyártást is leállítja a cég, de erről még nincsen döntés. Közlése szerint a cégvezetés a bejelentési kötelezettségének eleget téve, előre tájékoztatta az üzemi tanácsot a lépésről.

Pad Ferenc elmondta, hogy a szakszervezet tavaly petícióban kért segítséget a kormányzattól a munkavállalók nevében. Úgy véli, hogy ha az akkori kérésüknek megfelelően érdemi támogatást kaptak volna, akkor előre tervezett intézkedésekkel elkerülhető lett volna a leépítés, vagy néhány évet nyerhettek volna. Példaként említette, hogy egy megtervezett átmenettel – a nyugat-európai cégekhez hasonlóan – vásárolt hidrát feldolgozásával nagy hozzáadott értékű termékek gyártására állhattak volna át. Nem vitatta a kormányzat segítő szándékát a MAL tartozásának rendezésében az erőművel és az áramszolgáltatóval kapcsolatban, de az utolsó pillanatig bizonytalan helyzetben voltak.

Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a halimbai bányaüzemben a hidrátgyártás során feldolgozható bauxit mennyisége radikálisan csökkent, ezért a bánya gazdaságos működtetésére nincs esély. Az elbocsátások hétfőn megkezdődtek, ennek mértékét próbálják a lehető legalacsonyabb szinten tartani – mondta. Az ajkai timföldgyár eddig 80 százalékban hazai bauxitot használt fel a termeléshez, 20 százalékban szorult importra.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SLI0010
2013. február 05. 10:15
Sajnálom ezeket az embereket és családokat. Sajnos a MAL ügyet elég rosszul kezelték. Az egy dolog, ha bebizonyosodik a vezetők felelőssége, akkor rohadjon rájuk a cellaajtó. De a cégre vigyázni kellett volna, ehelyett a cég költségén második (és felesleges) gátat építtettek majdnem 1 milliárdért, száz milliárdos bírságot kivetettek rá. Ha egy cégből elvonod a forrásokat, előbb-utóbb ez lesz.
fofo
2013. február 05. 09:44
Azért az elképesztő, hogy egy balliberálisnak örömöt okoz, ha egy munkahelyet bezárnak. Magyar emberek, sőt tovább megyek, emberek ezek egyáltalán?
Tiberius Claudius Caesar Augustus German
2013. február 05. 08:52
halimbai bányászok, szevasztok egy millió új munkahely - hejj, hejj
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!