Az E.ON-felvásárlás miatt változik a költségvetés

2013. március 04. 07:40

Németh Lászlóné az állami kezesség és a fizetendő kezességvállalási díj mértékén változtatna. Ha a képviselők négyötöde megszavazza az ehhez szükséges házszabálytól való eltérést, előterjesztését még hétfőn elfogadhatják.

2013. március 04. 07:40

A Ház ülése 13 órakor kezdődik. A napirend előtti felszólalásokat megelőzően Gaal Gergely teheti le képviselői esküjét, aki az alkotmánybíróvá választott Salamon László helyére ülhet a KDNP-frakcióban. Ezt követően kerülhet sor az interpellációs időszakra, amit szokás szerint az azonnali kérdések követnek.

A határozathozatalok elején elfogadhatják a kormány határon túli magyarokért végzett tevékenységéről szóló beszámolót, majd a szellemi tulajdonról és a jogi segítségnyújtásról rendelkező jogszabályokat módosíthatják.

Az Országgyűlést ezt követően kihirdetheti az Európa Tanács (ET) emberkereskedelem elleni fellépéséről szóló egyezményét, továbbá kiváltságokat és mentességeket adhat az Interpolnak, a nemzetközi bűnügyi szervezet Magyarországon megrendezésre kerülő 42. európai konferenciájával összefüggésben.

A házszabálytól való eltérés esetén ugyancsak még hétfőn megtárgyalhatják és el is fogadhatják az idei költségvetés második módosítását. A határozati szabályoktól történő eltéréshez a képviselők négyötödének támogatására lesz szükség. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter az E.ON gázüzletágának megvásárlásával kapcsolatos állami kezesség, illetve a fizetendő kezességvállalási díj mértékét kívánja megváltoztatni előterjesztésében.

A határozathozatalokat követően több korábban tárgyalni kezdett javaslat, így például a médiatörvény módosításának és a Malév-bizottság jelentésének tárgyalása folytatódhat, de általános vita kezdődhet a 100 százalékos állami tulajdonban álló fekvőbeteg-szakellátó gazdasági társaságok állami átvételéről szóló törvényjavaslatról, valamin kivételes sürgős eljárással megtárgyalhatják a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló kormányzati indítványt. Utóbbi eljárás azt jelenti, hogy ma az összevont általános és részletes vitára is sor kerül időkeretben, míg kedden már a javaslat végleges elfogadásáról dönthetnek. A kabinet előterjesztésében azt kezdeményezi, hogy a kőolaj és a kőolajtermékek biztonságos készletezését továbbra is a központosított szervezettel, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséggel oldja meg.

Az ülésnap a tavaly elfogadott hegyközségi törvény módosításának általános vitájával érhet véget várhatóan a késő esti órákban, vagy akár már a keddi napra is átnyúlva.

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. március 04. 10:54
ez érdekes... "Szinte az első pillanattól kapott lobbiszínezetű megbízásokat, és olyan szabályokat kellett volna alkotnia, melyek mögött "rendre felsejlett egy bizonyos érdekcsoport" – mondta a Népszabadságnak az energiaügyi helyettes államtitkári posztról decemberben lemondott Holoda Attila. "Így utólag világos, naiv voltam" – fogalmazott a volt helyettes államtitkár, aki korábban 23 évig dolgozott a Molnál, és a Magyar Bányászati Szövetség elnöki pozícióját is betöltötte. "Engem közvetlenül sosem kerestek, de nem is volt rá szükség, hisz van helyettem sok olyan állami vezető, aki üzleti múltja alapján e körhöz sorolható" – mondta a megbízásokról. "A kormány vagy a Fidesz-frakció képviselői sokszor éltek a tárca irányába ilyen, szakmainak álcázott javaslatokkal. Egyes beadványokról legtöbbször tudni lehetett, hogy nem az írta, aki a nevét adta hozzá. Ezeket az indítványokat nem tudtam összeegyeztetni szakmai ismereteimmel és meggyőződésemmel, ezért december elsejei hatállyal lemondtam" – idézte fel."
antala
2013. március 04. 10:11
... Holoda konfliktusai között említette, hogy ellenezte például az E.On gázcégeinek megvásárlását. "A nagykereskedő a folyamatosan csökkentett lakossági gázárak és az emelkedő orosz importárak, valamint a zuhanó keresletre érzéketlen átvételi kötelezettsége miatt az utóbbi években egyre nagyobb, évi több tízmilliárdos veszteséget termelt a német tulajdonosnak. Mi ezt most több százmilliárd forintért átvesszük" – mondta. Hozzátette, a hírek szerint a több mint háromszázmilliárdos vételár nagy részét a föld alatti gáztárolórendszerért adnánk, de "ez adófizetői oldalról megint csak nem tűnik jó üzletnek". Holoda szerint az E.On azért vette meg ezt az üzletet a Moltól 2006-ban, mert felfutást várt, de bővítései mára túlzottnak bizonyultak, és a cég a csökkenő gázárak és a lanyhuló kereslet miatt most eladja azt, tehát belátható időn belül az adófizetők sem remélhetnek ettől nyereséget. "A ráépülő szolgáltatók persze annál inkább: egy ilyen üzem fenntartásához, fejlesztéséhez beszállítók kellenek. Újabb komoly megrendelések, újabb közbeszerzések. Mondhatom, így már értem a heves vételi szándékot, de ehhez az arcomat nem tudom adni" – fogalmazott a volt helyettes államtitkár. "Jól működő, nyereséges cégek felvásárlását persze támogatom. Ott van mindjárt az igazán sikeres Közgép, amely termelhetné a költségvetés számára a hasznot" - tette hozzá. ..
Secnir
2013. március 04. 09:57
szerintem a következő lesz: 1. orbán megvásárolja az eon gázüzletágát 2. kiszedi a mol alól, és önálló állami vállalatot csinál a hazai gázüzletágból. 3. 2/3-os törvény + alkotmánymódosítás, hogy az új cég vezetőjét a kormányfő nevezi ki, kilenc évre, stb. 4. orbán a zemberekbarátja, leviszi a gáz árát majdnem a beszerzési ár alá ha az ellenzék nyer, és kénytelen felvinni a gáz árát, hogy az új cég ne legyen veszteséges, akkor majd rájuk lehet fogni, hogy emelték a gáz árát, pfej, mocskosbajnai, ha meg nem, akkor meg kénytelen az új kormány lenyelni a veszteséget. mindamellett, hogy a 9évrebeültetett az új kormány ellen fog dolgozni. és szerintem ez az, ami orbánnak minden pénzt megér.
Omega2010
2013. március 04. 09:54
Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa. Az M1 Az este című műsorában azt mondta: elég furcsa lenne, ha a kormány már most hozzányúlna a költségvetési számokhoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!