Transparency: Politikailag befolyásolható a bűnüldözés Magyarországon

2015. augusztus 24. 17:11

A Transparency International tanulmánya lesújtó képet fest a korrupció elleni harcról az OECD-országokban. Magyarországgal kapcsolatban többek között arról írtak, hogy a rendőrség és ügyészség szakmai függetlensége megkérdőjelezhető, működésüket könnyen befolyásolhatja a politika.

2015. augusztus 24. 17:11

A Transparency International (TI) hétfőn közzétett tanulmánya szerint lesújtó korrupció elleni küzdelem eredménye a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban, Magyarország továbbra is a külföldi vesztegetés elleni egyezményét korlátozottan végrehajtó országok csoportjába tartozik, és már harmadik éve nem javít a helyezésén.

A szervezet hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint tizenegyedik alkalommal vizsgálták, hogy a kormányok hogyan hajtják végre a külföldi befektetések korrupcióját felszámolni hivatott OECD-egyezményt. Az eredmény továbbra is lesújtó: a korábbi évekhez hasonlóan, idén is mindössze négy ország – az Egyesült Államok, Németország, az Egyesült Királyság és Svájc – alkalmazza következetesen és szigorúan az egyezmény rendelkezéseit. Az OECD-egyezmény végrehajtásában élenjáró négy ország 2011 és 2014 között 215 büntetőeljárást folytatott le a külföldi befektetések során vesztegető vállalatokkal szemben és 59 új eljárást indított ugyanebben az időszakban. Ezzel szemben az egyezményben részes további 37 országban mindössze 93 nyomozás indult és ezek közül is csak harmincat sikerült lezárni az elmúlt négy évben.

Az OECD-egyezményt aláíró kormányok fele az elmúlt 16 évben nem volt képes megakadályozni azt, hogy a saját országukban működő vállalatok vesztegetéssel szerezzenek külföldi üzleteket, vagy korrumpálják a külföldi közbeszerzéseket.

TI: Politikailag befolyásolható a magyar bűnüldözés

A tanulmány Magyarországra vonatkozó fejezete rámutat: a jogszabályok nem zárják ki a bűnüldözés politikai befolyásolásának lehetőségét. Megkérdőjelezhető a vesztegetések üldözésében kulcsszerepet játszó rendőrség és ügyészség szakmai függetlensége. A legfőbb ügyész meghatározó befolyást tud gyakorolni a nyomozásokra, szinte korlátlanul utasíthatja a beosztott ügyészeket és bármely ügyet magához vonhat vagy átszignálhat más ügyészre. Mindezt tetézi, hogy a parlamenti képviselők kétharmada által megválasztott legfőbb ügyész, a kilencéves mandátumának elteltét, illetve a 70. életévének a betöltését követően is mindaddig hivatalban marad, amíg az utódját, szintén kétharmados többséggel, meg nem választják. Vagyis a parlamenti képviselők egyharmada, blokkoló kisebbségként, az új legfőbb ügyész megválasztásának a megakadályozásával, az idők végezetéig hivatalban tarthatja a legfőbb ügyészt.

A tanulmány megállapítása szerint a közérdekű bejelentők tényleges védelmének a hiánya tovább rontja a magyarországi korrupció elleni küzdelem hatékonyságát. A TI Magyarország hiába tiltakozott már 2013-ban az elégtelen bejelentővédelmi szabályok miatt, a kormány nem tette meg a szükséges intézkedéseket. Emiatt azok a polgárok, akik korrupcióra vonatkozó bejelentést tesznek, vagy nyilvánosságra hozzák az általuk észlelt korrupciós ügyet, nem számíthatnak arra, hogy az állam megvédi őket. Ehelyett megtorlás, sőt, akár hatósági vegzálás lehet az osztályrészük. Bár a kormány, a korrupció elleni program idén februárban vitára bocsátott tervezetében vállalta a közérdekű bejelentők védelmének a megerősítését, a végleges korrupció elleni stratégia már nem számolt ezzel a lehetőséggel.

A közlemény idézi Ligeti Miklóst, a TI Magyarország jogi igazgatóját, aki elmondta: bár Magyarország az elsők között írta alá az OECD külföldi vesztegetés elleni egyezményét, ez az elmúlt 15 évben mégsem segített a korrupció megfékezésében. Hozzátette: a tanulmány szerint a magyarországi bűnüldözés évek óta egyetlen komoly nemzetközi vesztegetési ügyet sem tudott feltárni. Áttörést az hozhatna, ha a kormány, a hazai civilek és a nemzetközi szervezetek ajánlásait megfogadva, valós védelmet nyújtana a közérdekű bejelentőknek és garantálná a nyomozások befolyásmentességét – vélekedett.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2015. augusztus 25. 14:32
tabakur [Hozzászóló kiszűrése] 2015. augusztus 25. 12:41 A felcsúti stadion 3 milliárdnál is többe került.(azaz 3000 millió forint) Az elmúlt 25 évből sorolj fel egy olyan sikítást ami ennél nagyobb volt." Sikítás??? Mit nem mond? "Bocs ez nem sikítás volt hanem a hatalommal való visszaélés és zsarolás." Nocsak, fejtse a ki a valóság minden szeletét tabakur á lá Gyurcsány....lássuk csak hol is volt itt zsarolás stb. stb. Lehetőleg konkrétan nem csak úgy Jóbarát Elvtárs módra
Tintamin
2015. augusztus 25. 14:01
- Uram-batyam - Mutyi - Megoldjuk okosba - kozbe szerzunk Ezek a magyar ember jellemzoi. Nem letezik verseny. Aki nem mutyival akarja legyozni a masikat, hanem mert ugyesebb, jobban dolgozik, annak nyugatra kell mennie. Parazazezer mar lepett. Az agyhalott fideszeseket nagyon sajnalom: megkeseredett szar emberekkent kerulnek ki az Orban-rezsimbol..
luga
2015. augusztus 25. 12:36
Valahogy arról már elfeledkeztetek, hogy Poltot hetenként hívatták be az USA nagykövetségre referálni, mert nagyon aggódtak, hogy Gyurcsány ellen megindul valamilyen eljárás. Mert állítólag ez természetes.
drkovax
2015. augusztus 25. 09:59
Valóban befolyásolható. Például Soros USA-külügyön keresztül kifejtett befolyásolásának eredményeként van még szabadlábon Fletó ... (ha semmi más: Sukoró miatt már kattanhatott volna a bilincs. Igaz akkor, Lauderen is, azt meg mégse lehet ...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!