Schiffer: Az ÁVH a DK szellemi elődje

2016. november 22. 18:42

Összeszólalkoztak az LMP politikusai a DK-s Varju Lászlóval a parlament sajtótermében. Schiffer András szerint a DK ugyanazt csinálja, mint szellemi elődje, az ÁVH.

2016. november 22. 18:42

Összeszólalkoztak az LMP politikusai a Demokratikus Koalíció képviselőjével, Varju Lászlóval a parlament keddi ülésnapján, amikor megszavazták az AB új tagjait. A DK szerint az, hogy az LMP biztosította a kétharmadot, nem más, mint kollaboráció.

Az új alkotmánybírókról szóló alkut a Fidesszel letárgyaló, a politikától azóta elméletileg visszavonult Schiffer András szerint a DK ugyanazt csinálja, amit „az ÁVH-s szellemi elődei az ötvenes években”. Az LMP volt társelnöke szerint a Gyurcsány-pártnak az a baja Horváth Attilával, hogy a koncepciós perek történetét kutatta, majd részt vett a 2006-os őszi eseményeket vizsgáló Civil Jogász Bizottság munkájában. „Elhiszem, hogy a DK számára mindkét tény kellemetlen, ezt én elhiszem” – fogalmazott Schiffer.

Varju László elmondta: nem érti, hogyan állíthatja az LMP, hogy Horváth független a Fidesztől, mikor részt vett ebben a bizottságban. Szerinte ez elfogadhatatlan.

Szél Bernadett, az LMP jelenlegi társelnöke szerint a DK semmiféle új információval nem tudott szolgálni. Varju erre úgy válaszolt: dehogynem, azzal, hogy az LMP kiiratkozott a demokratikus pártok sorából. A DK-s politikus megemlítette, pártja Fidesz-tagkönyvet ajándékozott az LMP politikusainak, ezzel is emlékeztetve őket az Alkotmánybíróság új tagjairól között alkura. Szél Bernadett szerint elég vicces, hogy pont Gyurcsány Ferenc osztogat Fidesz-tagkönyveket. „Vajon mi folyik a háttérben?” – kérdezte.

Schiffer erre azzal szembesítette a DK-s Varjut, hogy a Fidesz miattuk szerzett 2014-ben is kétharmadot. „Önök most szerezték meg a kétharmadot, Schiffer úr!” – vágott vissza Varju arra utalva, hogy az alkotmánybírók megszavazásához kétharmados többség szükséges. Schiffer később visszakérdezett, hogy mi értelme a kétharmad felszámolásának, ha a DK még az Alkotmánybíróságot sem segíti működőképessé tenni? Varju rövidre zárta: szerinte az LMP az AB fideszes működését segíti csak elő.

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
boroka2
2016. november 24. 17:15
HAJRÁ SCHIFFER!!!!!!
Korn
2016. november 23. 12:51
Az összes dékás elmebeteg, szavazók, politikusok és csicskáik.
he-he
2016. november 23. 12:35
Ennek a fasz Schiffernek először a felmenői között kéne szétnéznie,mielőtt pl.a DK-t alázza.Az ávéházásról ne is beszéljünk.
Devian
2016. november 23. 12:28
Schiffer túl emberarcú a baloldali szavazók számára. Azon a térfélen tényleg csak az ÁVH-s mentalitással lehet szavazókra szert tenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!