Vona „teret engedne a bevándorlásnak”: így válaszolt a Jobbiknak Dömötör

2018. január 17. 19:26

Dömötör Csaba szerint a kormánynak nincs szüksége külön vitára ahhoz, hogy megismerje a Jobbik álláspontját a bevándorlással kapcsolatban.

2018. január 17. 19:26

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a kormány külön vita nélkül is jól ismeri a Jobbik álláspontját: Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke már „teret engedne a bevándorlásnak”.

Dömötör Csaba ezt arra reagálva közölte szerdán az MTI-vel, hogy Z. Kárpát Dániel Jobbik-alelnök a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján arra kérte, álljon ki vele egy vitára az elmúlt három évben menekültstátuszt kapók helyzetével kapcsolatban. Z. Kárpát Dániel úgy fogalmazott: 2300 „indokolatlanul betelepített migráns” ügyében szeretne válaszokat kapni, egyebek mellett a szűrőmechanizmusra vonatkozóan.

Az államtitkár hangsúlyozta: „az egykori nemzeti párt teljesen feladta korábbi elveit”, egy kis pénzért és hatalomért bárkivel összeáll, ezért nem lehet rá számítani a bevándorlás elleni küzdelemben. Szerinte a baloldalhoz közeledés jegyében „a Jobbik ma már lebontaná a kerítést és megindítaná a betelepítéseket”. Ezért nem szavazták meg korábban a kvótaellenes alkotmánymódosítást, és ezért nyilatkozott Vona Gábor is támogatólag a betelepítési kvótákról – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány álláspontja kezdettől fogva ismert és következetes: elutasítják az illegális bevándorlást és a kötelező kvótát; mindent megtesznek azért, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2018. január 18. 08:16
Zazrinak az értelmiségi holdudvar súgta meg, hogy azon nyomban adják vissza a Publimontnak nyomott áron a színlelt szerződéssel "megvett" reklámberendezéseket, bukta van. A Publimont most a "Tiszta kézzel" meg "Ők lopnak, mi visszavesszük" tartalom helyett a HírTV-t hirdeti.
ellenforradalmár
2018. január 18. 06:41
Az ellenzék hazudik, riogat hisztériát kelt! Pld állandóan összemos 2 különböző dolgot: Az illegális migránsokat a menekültekkel, a kötelező mnyp-at a megtakarításokkal vagy az öngondoskodással, a kettős állampolgárságot a 23 millió románnal, 2006 október 23-án a tüntetők támadtak a rendőrökre és nem fordítva, Ha lemegy az államadósság 83%-ról 73%-ra akkor növekszik...stb. Pár ciklus ellenzéki lét még rátok fér...
madarasi.abel
2018. január 17. 22:58
Namentektiapicsába:)
Mich
2018. január 17. 22:12
Jobbik = Ballik, ezért természetesen kiáll Soros Spekuláns mellett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!