Emberiesség elleni bűncselekménnyel gyanúsítják Hasszán F.-et

2019. július 23. 10:35

A törvény szerint tíz évtől életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

2019. július 23. 10:35

Emberiesség elleni bűncselekménnyel is meggyanúsította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Hasszán F.-et, aki ellen terrorizmus miatt indult eljárás – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben kedden.

Az elmúlt hónapokban az ügyészek számos nyomozati cselekményt végeztek, egy részüket külföldön, például Máltán. Mindezek alapján a megalapozott gyanú tovább erősödött, az elkövetési idő pedig pontosabban körülhatárolhatóvá vált – közölte az ügyészség.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség Hasszán F.-et a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján gyanúsítottként hallgatta ki emberiesség elleni bűncselekmény miatt is. Az ügyészek szerint azzal gyanúsítható, hogy a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként mást személyi szabadságától megfosztott, vagy fogva tartását jogellenesen fenntartotta, illetve másnak súlyos testi vagy lelki sérelmet okozott. Mindezért a törvény szerint tíz évtől életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A 27 éves szír férfit a Fővárosi Nyomozó Ügyészség márciusban Magyarországon kitoloncolás során vette őrizetbe. A nemzetközi együttműködéssel folyó eljárás adatai szerint Hasszán F. az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagjaként 2016-ban a szíriai Homs városában bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából kivégezte egy a terrorszervezethez csatlakozást megtagadó ember mintegy 20 családtagját. A férfi a gyanú szerint lefejezéssel végrehajtott emberölésekben is részt vett.

A férfi letartóztatását július 19-én hosszabbította meg a magyar bíróság. Indoklása szerint Hasszán F. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában legalább 10 ember kivégezésében vett részt. Cselekménye többek között előre kitervelten, aljas indokból és célból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel megvalósított terrorcselekmény bűntettének megállapítására alkalmas.

(MTI)

(A kép forrása: Origo.hu)

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2019. július 23. 13:06
Rá..szott. Rajta lesz példa statuálva, hogy Magyarországon erőszakos felforgató tevékenységet nem lehet büntetlenül elkövetni. 2. Ha más állam nem tudta/akarta felelősségre vonni az előéletében elkövetett bűncselekményeiben, Magyarországon megállt és befejeződött a mutatványa. Valószínű hogy a hátralevő életét egy pár m2-es cellában fogja leélni.
patkánynak sem nevezhető férgek
2019. július 23. 12:10
Libsi férgek, melyik viszi haza ezt az agysebészt? Jelentkezők? Vagy marad az üres orbánozás?
Karbantartó9
2019. július 23. 12:02
Libbant idióták védik a védhetetlent, de nem szólnak a muszlimok-buzik + muszlimok-nők kapcsolatáról. Lesz itt ajvékolás, ha ezek idejönbek és kóstólgatni kezdik az ELTÉ-s kis szőke szemüveges rövidnacis bigéket. Csak akkor már késő lesz.
Rideg Planeta
2019. július 23. 11:48
A lipsik hangosan ajvékolnak már.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!