Kedvezőbb öröklési és örökbefogadási szabályokról is döntöttek a honatyák

2020. június 16. 13:35

A járvány elleni védekezés érdekében módosították az idei költségvetést.

2020. június 16. 13:35

Ingyenessé vált a testvérek közötti öröklés és ajándékozás az Országgyűlés keddi döntése nyomán. A képviselők a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében módosították az idei költségvetést is és politikai nyilatkozatot fogadtak el a nemzeti önazonosság védelméről, az első világháborút lezáró trianoni békediktátum századik, valamint a kelet-közép-európai demokratikus rendszerváltoztatások harmincadik évfordulója alkalmából.

Felkerült az Országgyűlés napirendjére az előterjesztő Bánki Erik (Fidesz) kezdeményezésére a villamos energiáról szóló törvény módosítására, valamint szintén az előterjesztő, Varga Judit igazságügyi miniszter kezdeményezésére a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény módosítása.

Vasúti egyezmény

A képviselők hozzájárultak a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításához. A Ház igen szavazattal, nem ellenében és tartózkodás mellett fogadta el a változtatás ratifikálását. Az Országgyűlés több ponton is kiterjesztette a fogyasztóvédelmi hatóság jogköreit. A képviselők 146 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadták a kormány erről szóló javaslatát. A változtatások értelmében a fogyasztóvédelmi hatóság a jövőben nemcsak a fogyasztóval közvetlenül szerződéses kapcsolatban álló kiskereskedőket, eladókat ellenőrizheti, hanem a termékkel kapcsolatba kerülő nagykereskedőket, raktárakat, beszállítókat is. Újdonságot jelent az is, hogy a hatóság emberei a jövőben az üzlethelyiségek mellett szélesebb körben meghatározott helyiségekbe, például raktárakba is beléphetnek, hogy iratokat ismerhessenek meg, munkafolyamatokat ellenőrizhessenek, mintákat vehessenek.

A testvérek is ingyen örökölhetnek, ajándékozhatnak

A parlament a testvérek esetében is ingyenessé tette az öröklést, illetve az ajándékozást annak értékétől függetlenül. A képviselők 166 igen szavazattal, öt nem ellenében és 23 tartózkodás mellett fogadták el kormánypárti képviselők az illetéktörvényt módosító javaslatát. Az illetékmentesség a féltestvérekre, valamint az örökbefogadáson alapuló testvérekre is vonatkozik, az új szabályt a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. A hatályos szabályok alapján az egyenes ági rokonoknak (beleértve az örökbefogadáson alapuló kapcsolatokat is) már most sem kell öröklési, illetve ajándékozási illetéket fizetniük.

A járvány elleni védekezés érdekében módosították az idei költségvetést

Az Országgyűlés beépítette az idei költségvetésbe azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyeket a kormány hozott a veszélyhelyzet idején a koronavírus-járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása érdekében. A képviselők 132 igen szavazattal, 51 nem ellenében és öt tartózkodás mellett hagyták jóvá a pénzügyminiszter javaslatát, amely nem érinti a büdzsé főösszegeit. Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az előterjesztés országgyűlési vitájában elmondta, a járvány elleni védekezési alap azt biztosítja, hogy a védekezésnek továbbra se legyen pénzügyi akadálya; a gazdaságvédelmi alap – és benne a nemzeti foglalkoztatási alap – garantálja a munkahelymegtartási és -teremtési programok folytatását, a vállalkozások finanszírozásának elősegítését, valamint a családok és nyugdíjasok védelmét.

Szólt arról is, hogy az Európai Unióból érkező, járvány elleni támogatások alapjára vonatkozó szabályozás megteremti a lehetőségét az unióból esetlegesen érkező új támogatások fogadásának és felhasználásának. Közölte, a változtatások értelmében az önkormányzatoknak a járvány elleni védekezési alapba kell befizetniük a gépjárműadó központi költségvetésbe átirányított részét. Boldog István (Fidesz) – egy, a végleges javaslatba bekerült módosító javaslatot a parlamentben ismertetve – elmondta, a fővárosnak is több szolidaritási hozzájárulási adót kell fizetnie, annak mértéke ugyanakkor 15 százalékkal alacsonyabb, mint a többi településnek.

Politikai nyilatkozatot fogadott el a Ház a nemzeti önazonosság védelméről

Politikai nyilatkozatot fogadott el az Országgyűlés a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának kezdeményezésére a nemzeti önazonosság védelméről, az első világháborút lezáró békekötés századik, valamint a kelet-közép-európai demokratikus rendszerváltoztatások harmincadik évfordulója alkalmából. A kormánypárti képviselők által jegyzett előterjesztést 183 igen szavazattal fogadta el a Ház. A tizenkét pontos nyilatkozat a többi között kimondja, hogy a trianoni békekötés keretében a magyarságot megfosztották nemzeti önrendelkezési jogának gyakorlásától, amelynek következtében minden tíz magyar ajkú emberből három más államok fennhatósága alá került. Ők megpróbáltatásaik, a többi közt etnikai tisztogatások ellenére megőrizték anyanyelvüket, közben lojális és értékteremtő tagjaivá váltak országuknak. A nyilatkozattal az Országgyűlés felhívja a kelet-közép-európai államalkotó nemzetek parlamentjeit, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezeténél és az európai nemzetközi szervezeteknél közösen kezdeményezzék a nemzeti önazonossághoz való jognak mint alapvető emberi jognak az elismertetését és ezt maguk is emeljék alkotmányos joggá. Emellett az uniót is jogalkotásra kéri a kérdésben.

Változik a nemzetiségek jogairól szóló törvény

Módosul a nemzetiségek jogairól szóló törvény, a változtatást 183 igen szavazattal és kilenc tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A törvény a jövőben rendezi az ösztöndíjak odaítélése során felmerült adatvédelmi kérdéseket a GDPR-nak megfelelően.  Módosulnak a helyi nemzetiségi önkormányzatok kötelező közfeladatai, valamint az intézményalapításra és -átvételre vonatkozó szabályok. 2024-től akkor tartanak egy településen nemzetiségi önkormányzati választást, ha azt az országos nemzetiségi önkormányzat vizsgálat alapján szükségesek tartja. Például azt tekinti át, hogy az adott településen működik-e nemzetiségi alapítvány, egyesület és az részesül-e állami támogatásban. A honosságról az adott településen a Magyar Tudományos Akadémia is állást foglal.

A települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választását akkor is ki kell tűzni, ha az adott nemzetiséghez tartozó személyek száma eléri a huszonöt főt, és a településen adott nemzetiségi önkormányzat működik. Változnak a nemzetiségi önkormányzati képviselők megbízatásának megszűnésével kapcsolatos szabályok, emellett a nemzetiségi nevelés-oktatásba járók ingyen kapják a tankönyveiket.

Gyorsabban kerülhetnek örökbefogadókhoz a gyermekek

Egyszerűbbé és gyorsabbá válhat az örökbefogadás, a jelentkező szülők pedig több segítséget kapnak a folyamat során a vonatkozó törvény módosításának eredményeként. A változtatást 171 igen szavazattal és 22 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A jövőben a gyermek hamarabb válhat örökbe fogadhatóvá, ha vér szerinti szülei elhanyagolják. Ha a szülő egyáltalán nem tart kapcsolatot vér szerinti gyermekével, akkor az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás feltételeként előírt jelenlegi 6 hónap 3 hónapra csökken, ha pedig ez a kapcsolattartás rendszertelen, akkor 1 évről 8 hónapra csökken az az időszak, amely után a gyermek örökbe fogadhatóvá nyilvánítható. Az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás hatálya 2 évről 4 évre emelkedik, a gyermekvédelmi szakértői bizottság összefoglaló véleménye pedig már az örökbe fogadhatóvá nyilvánítási eljárással párhuzamosan elkészül. Az örökbe fogadni szándékozóknak segítség lesz, hogy évente akár 10 nap szabadságot is kaphatnak az ismerkedésre a gyermekkel. A változtatás emellett több lehetőséget biztosít az idősebb örökbe fogadni szándékozóknak abban az esetben, ha az örökbe fogadható gyermek betöltötte a harmadik életévet. Emellett a jelenleg kötelezően elvégzendő örökbefogadói tanfolyam önkéntesen igénybe vehetővé válik.

Szigorítást is tartalmaz a változtatás: ha az örökbe fogadni szándékozó nem valós adatot szolgáltat, akkor az alkalmasságának elutasításához vagy annak felülvizsgálatához vezethet. Az örökbefogadás utánkövetését végző közhasznú szervezetek számára a jövőben az emberi erőforrások minisztere egyedi támogatást nyújt. Ha pedig magyar állampolgárságú szülők külföldi gyermeket szeretnének örökbe fogadni, akkor kedvezményesen honosítható lesz az a kiskorú. A törvény ismertetésekor elhangzott: Magyarországon jelenleg 23 ezer gyermek él intézményben vagy nevelőszülőnél.

Törvényt alkottak az Erzsébet-táborokról

Az Országgyűlés 138 igen, 52 nem szavazattal és három tartózkodás mellett fogadta el az Erzsébet-táborokról szóló kormányzati előterjesztést. A törvény alapján az Erzsébet-táborok a magyarság- és honismeretet, a sport, a tudomány és a kultúra szeretetét, a kereszténység alapértékeit előtérbe helyezve nyújtanak tartalmas és esélyteremtő programokat, valamint hozzájárulnak a gyermekeket és családokat támogató állami célkitűzések megvalósításához és a szociálisan rászoruló gyermekek élethelyzetének javításához, továbbá elősegítik a külhoni magyarsággal és a visegrádi államokkal fennálló kötelék erősítését. A táborokat továbbra is az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szervezi, a kormány pedig felhatalmazást kap, hogy rendeletben határozza meg az Erzsébet-táborok típusaira, egyéb rendezvényeire és működési rendszerére vonatkozó részletes szabályokat.

Különleges gazdasági övezeteket jelölhet ki a kormány a jövőben

Az Országgyűlés 134 igen, 59 nem szavazattal elfogadta a különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló jogszabályt. A jövőben a kormány – az érintett települési önkormányzat, valamint megyei önkormányzat véleményének kikérésével – rendeletben nyilváníthatja különleges gazdasági övezetté azokat a területeket, amelyeken nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített beruházás működik, és az új beruházás vagy bővítés legalább 5 milliárd forint teljes költségigényű, a megye területének jelentős részére kiható gazdasági jelentőségű, és a munkahelyek tömeges elvesztésének elkerülését vagy új munkahelyek létesítését szolgálja. A jogszabály szerint a kormány a főváros, valamint megyei jogú városok területén nem nyilváníthat területeket különleges gazdasági övezetté. A törvény szerint a különleges gazdasági övezet fekvése szerinti megye megyei önkormányzata használhatja fel az adóból származó bevételt a beruházással közvetlenebbül érintett települések fejlesztéseire és működésének támogatására, valamint a bevétel legfeljebb 3 százalékának erejéig a megyei önkormányzati feladatokra.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára az előterjesztés parlamenti vitájában azt emelte ki: a javaslat arányosabb forrásmegosztást tesz lehetővé egy megyén belül, így több település is részesülhet egy nagyberuházásból származó adóbevételből.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jklm
2020. június 16. 22:02
Vajon ugyanaz az 52 képviselő szavazta le az Erzsébet táborokkal kapcsolatos előterjesztést, mint akik a diktatúra végére mondtak nemet?
Berecskereki
2020. június 16. 14:21
Akkor most az MSZP-nek, mint Nagy Imre örökösének nem kell öröklési adót fizetnie? :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!