Demeter Szilárd: Az EU hangadói gyakorlatilag új antiszemitizmust importálnak

2020. november 28. 23:08

Újságírók, közéleti szereplők és a Mazsihisz is reagált Demeter Szilárd szombati írására. A Petőfi Irodalmi Múzeum Igazgatója is válaszolt. Összefoglalónk.

2020. november 28. 23:08
null

Mint arról korábban írtunk, Demeter Szilárd az Origo portálon szombaton megjelent írásában Soros Györgyöt „liberális Führernek” nevezte. Mint a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója fogalmazott: „az a helyzet, hogy Soros trónjához most rajtunk keresztül vezet az út. Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni.”

Újságírók, közéleti szereplők és a Mazsihisz is reagált Demeter Szilárd írására

Demeter Szilárd írására többek között Vámos MiklósJámbor András, és a Mazsihisz is reagált. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleményében leszögezte:

Mint írták: „Auschwitzban több mint 430 ezer honfitársunkat gázosították el. Aki ezt aktuálpolitikai vita kapcsán, akár csak áttételesen is relativizálja, az érzéketlen a 20. századi magyar történelem és a honi zsidóság fájdalmai iránt.”

Demeter Szilárd közösségi oldalán reagált a Mazsihisz közleményére

A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője közösségi oldalán azt írta: „a Holokauszt, és mindaz, ami a XX. században történt a zsidósággal, kisajátíthatatlan. Mindannyiunk közös öröksége. És mindannyiunk közös felelőssége, hogy soha többé ne forduljon elő még csak hasonló sem Európában.” Hangsúlyozta: „jelenleg nem csak a zsidók vannak veszélyben.” Mint fogalmazott, szerinte Európában jelenleg „azzal, hogy például a lengyeleket és a magyarokat ki akarják taszítani az „európaiak” köréből [...]

Hozzátette: „a jogállamiság gumifogalmával, a szolidaritás és tolerancia fogalmainak kiforgatásával minden olyan polgár veszélybe kerül, aki a zsidó-keresztény kultúrán alapuló többezer éves európai életformát szeretné megőrizni.”

Demeter Szilárd teljes válaszát a Mazsihisz közleményére az alábbiakban olvashatja:

„Válasz a Mazsihisznek

A Holokauszt, és mindaz, ami a XX. században történt a zsidósággal, kisajátíthatatlan. Mindannyiunk közös öröksége. És mindannyiunk közös felelőssége, hogy soha többé ne forduljon elő még csak hasonló sem Európában. 

A hangsúly jelenleg a hasonlón van. Európában, pontosabban az Európai Unióban ma a „nyílt társadalom“ eszméjének égisze alatt az illegális migrációt támogatják. A migránsok többsége muszlim. Az EU hangadói, élükön Soros György spekulánssal gyakorlatilag új antiszemitizmust importálnak - attrocitások, zsidók életét veszélyeztető terrortámadások tömkelege bizonyítja ezt az elmúlt évekből.

És jelenleg nem csak a zsidók vannak veszélyben. A jogállamiság gumifogalmával, a szolidaritás és tolerancia fogalmainak kiforgatásával minden olyan polgár veszélybe kerül, aki a zsidó-keresztény kultúrán alapuló többezer éves európai életformát szeretné megőrizni. 

Ezt az életformát most támadják. Azzal, hogy például a lengyeleket és a magyarokat ki akarják taszítani az „európaiak” köréből (anélkül, hogy tudnánk, pontosan mit is értenek az európaiság fogalma alatt), gyakorlatilag azt a gesztust ismétlik meg, mint amikor zsidókat előbb másodrendű polgároknak minősítették, majd kivetették a politikai közösség tagjai közül (erről Hannah Arendt ír igen okosakat).

75 évvel Auschwitz után ott tartunk, hogy a liberális mainstream nettó náci logikát működtet. Ez valóban elfogadhatatlan. 
És én nem is fogadom el. 

Azt szeretném, hogy Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa maradjon mind a zsidó-, mind a keresztény magyarok számára. 

Tisztelettel,
Demeter Szilárd”

Összesen 366 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2020. december 20. 16:56
LÉGY NAGYON ERŐS, SŐT SZILÁRD--KEDVES SZILÁRD! IGAZAD VAN. VELED ÉS MELLETTED VAGYUNK!!!
syphax
2020. december 19. 07:16
"..Az EU hangadói gyakorlatilag új antiszemitizmust importálnak." EZ BIZONY NAGYON IGAZ! DE A "HANGADÓK" OLYANNYIRA BUTÁK, HOGY ALIGHANEM NEM IS TUDNAK RÓLA,(!!!) HOGY "EZT"--ÉS NEM MÁST--TESZIK! NINCSENEK TUDATÁBAN MINDENNEK KVÁZI: ÖNKIVÜLETBEN, GYŰLÖLETÜK ÉS FENNSŐBBSÉGÉRZETÜK ÖNKIVÜLETÉBEN TESZIK EZT A BIZONYOS ANTISZEMITIZMUS IMPORTOT!!! SAJÁTLAGOS ÉS SZOMORÚ, MINT A BETEGEK A "SÁRGA HÁZBAN"....
lazsu
2020. november 30. 11:27
Orbán lesokkolná az ellenzéket, ha visszahívná ezt a majmot.
Malvin
2020. november 29. 15:02
Demeter Szilárd óriási hibát követett el. Leírta az igazat. Ez megbocsájthatatlan! A nagy számú félremagyarázás és ordas tiltakozás is ezt támasztja alá, különben szóra sem méltatnák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!